MTI • 2025. október 18. 14:33
Németországban hamarosan árat emelhet a legtöbb nagy sörfőzde az Inside italpiacra szakosodott szakmagazin elemzése szerint. A jelentés rámutatott arra, hogy Németországban a tíz legkeresettebb sörmárka közül hatnak a termelői ára mostanság vagy a közeli hónapokban nőni fog.
A termelők az egyre többe kerülő nyersanyagok és logisztika miatt kénytelenek árat emelni, az azonban még nem világos, hogy ezt a kiskereskedők milyen mértékben hárítják majd át a fogyasztókra. Németországban csökken a sörfogyasztás, ahogy változnak az ízlések, így például az éttermekben kezd más szeszesitalok, vagy például az alkoholmentes sörök felé tolódni a kereslet.
A sörfogyasztást befolyásolja továbbá a lakosság elöregedése is, az idősebb emberek ugyanis kevesebb szeszesitalt fogyasztanak. Stefan Blaschak, a bajor Oettinger cég vezérigazgatója egy német lapnak augusztus végén igen borúlátóan nyilatkozott a sörágazat kilátásaival kapcsolatban. Azt mondta, hogy csődhullám vár a német sörfőzdékre az elkövetkező években, kicsikre és nagyokra egyaránt. Mint fogalmazott: "a sörfőzdék úgy hullanak majd, mint az őszi legyek".
A sörfőzde világa összeomlik: szinte naponta mennek csődbe kis cégek, és ez a nagyokat is érinteni fogja
- mondta el. A vállalatvezető a németországi sörfogyasztás "földcsuszamlásszerű", 7-7,5 százalékos eséséről beszélt, ami jelentős gyorsulás az elmúlt évek viszonylag folyamatos, 2-3 százalékához csökkenéséhez képest. Stefan Blaschak szerint az idei első fél évben mintegy 2,6 millió hektoliterrel kevesebb sör fogyott, ami napi körülbelül 3 millió doboznak felel meg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)