Pénzcentrum • 2025. október 28. 19:59
Egy friss, 46 ezer nő hajápolási szokásait vizsgáló felmérés szerint a magyar nők ma ritkábban járnak fodrászhoz, mint a koronavírus-járvány idején. Az Angerer Fodrászat elemzése alapján a legalább háromhavonta szalont felkeresők aránya 4,3 százalékkal alacsonyabb, mint a 2020–2021-es pandémiás időszakban volt.
A kutatás szerint a szolgáltatások árai 2020 óta 40–50 százalékkal emelkedtek, és ez egyre több nő döntésében látszik meg: sokan ma már csak különleges alkalmakra ülnek be a fodrászszékbe.
Sokan, akik korábban két-háromhavonta jöttek, ma már csak félévente látogatnak el a szalonba – gyakran elképesztő állapotban lévő frizurával
– mondja Török Tamás, az Angerer Fodrászat alapítója.
A szakemberek szerint a visszaesés mögött elsősorban gazdasági okok állnak. Az elmúlt évek inflációja miatt az alapanyagok, az energia, a bérleti díjak és a munkabérek drágulása egyaránt felhajtotta az árakat.
Nem a szépségápolás iránti igény tűnt el, hanem kevesebben engedhetik meg maguknak a rendszeres szalonlátogatást. A Covid idején kényszerből vágták és festették otthon a hajukat a nők, most anyagi okokból teszik ugyanezt
– mondja Vass Edina, az Angerer Fodrászat mesterfodrásza.
A szakember szerint a lenőtt frizurák, a hibás otthoni festések és a sérült hajszálak ma mindennaposak, miközben egyre több nő próbál „okos kompromisszumokat” kötni, hogy ritkábban járhasson fodrászhoz anélkül, hogy rendezetlennek tűnne.
A mesterfodrász szerint a tőfestés otthon is megoldható, de csak akkor, ha valaki a saját hajszínéhez közeli árnyalatot választ.
Az utóbbi években elterjedtek azok a festési technikák, amelyekkel ritkábban kell a fodrászhoz járni. A melír természetes hatású, a lenövés kevésbé feltűnő, a balayage pedig akár félévente is elég, hogy frissítve legyen. Bár elsőre drágább szolgáltatások, hosszabb távon olcsóbbak, hiszen kevesebb szalonlátogatást igényelnek.
A rövid haj gyorsan elveszíti a formáját, így akár havonta igazítást igényel, míg a félhosszú vagy hosszú frizura két-háromhavonta is elég lehet.
Egy jól levágott félhosszú haj sokkal hálásabb. Aki hosszú hajat visel, négy-öt hónapot is kibír, ha rendszeresen ápolja
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
– mondta Vass Edina.
A frufru otthoni igazítása viszont kockázatos – sokan itt rontják el leginkább a frizurájukat. Az Angerer Fodrászat ezért két hajvágás között ingyenes frufruigazítást kínál visszatérő vendégeinek.
Természetes színek, kevesebb költség
A mesterfodrász szerint a természetesség ma a legjobb befektetés.
„Minél közelebb van a hajszínünk a saját árnyalatunkhoz, annál fenntarthatóbb a hajápolás. Ez akár több tízezer forint megtakarítást is jelenthet évente.” Az extrém színek, platinaszőke árnyalatok és merész vágások nemcsak drágábbak, hanem több utóápolást is igényelnek.
„Egy tudatosan megválasztott frizura tovább tart, szebben nő le, és kevesebb karbantartást igényel – így a haj szép marad, a pénztárca pedig megkímélve lesz” – teszi hozzá Vass Edina.
Hogyan értékelik anyagi helyzetüket a magyarok 2025 végén?
Átfogó felmérést indított a Pénzcentrum. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon arról, miként értékelik a magyarok saját pénzügyi helyzetüket, és milyen tényezők befolyásolják anyagi biztonságérzetüket. A felmérés kitér a kiadások fedezetére, az adósságokra és a megtakarításokra is, valamint arra, mennyire érzik stabilnak saját helyzetüket a válaszadók. Köszönjük, ha támogatod a munkánkat egy kitöltéssel!