Rendkívüli zárvatartásról döntött a Lidl: ezen a napon egyetlen üzletük sem lesz nyitva, minden vásárlót érint 2025-ben

Pénzcentrum2025. november 5. 10:58

A Lidl Magyarország folytatja a 2023-ban elindított kezdeményezését, aminek értelmében december 24-én, szenteste napján áruházai országszerte zárva lesznek. A döntés célja, hogy a vállalat támogassa mind a közel 10 000 munkavállalóját abban, hogy az egész napot szeretteikkel tölthessék, másrészt az élelmiszer-kiskereskedelemben piacvezető szereplőként példát mutatva hozzájáruljon a kereskedelmi dolgozók megbecsültségének növeléséhez, a munka-magánélet egyensúlyának megteremtéséhez.

A Lidl két évvel ezelőtt először döntött úgy, hogy pihenőnapot biztosított minden munkavállalója számára szenteste napjára.

Ezzel a lépéssel a vállalat nem csupán köszönetnyilvánítását és saját dolgozói iránti tiszteletét fejezte ki, hanem a kereskedelmi dolgozók érdekeit is előtérbe helyezte a szektoron belül. A pozitív fogadtatást jelzi, hogy a kezdeményezést több más nagy kereskedelmi lánc is követte, megerősítve ezzel a dolgozói megbecsültség és a családbarát hozzáállás fontosságát.

A Pénzcentrum korábban beszámolt róla, hogy mind a Jysk, mind pedig a Rossmann zárva tartanak ugyanezen a napon, december 24-én. Az erről szóló anyagokat iss olvashatod újra:

Szlavikovics Zita, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke kiemelte, hogy szerintük a kezdeményezés valóban a megbecsülést jelzi, és szeretnék, ha a dolgozók nyugodtan, a munkahelyi stressztől mentesen készülhessenek az ünnepre.

A szenteste a magyar családok számára a legmeghittebb ünnep. Felelős, etikus vállalatként és az ország egyik legnagyobb munkáltatójaként kiemelten fontosnak tartjuk, hogy munkavállalóink szenteste napján ne a munkahelyi kötelezettségekre, hanem a nyugodt készülődésre és a szeretteik körében töltött időre fókuszálhassanak. Ezért idén is pihenőnapot biztosítunk számukra december 24-én, ami azt jelenti, hogy áruházaink december 24-től 26-ig nem nyitnak ki. Vásárlóinkat pedig december 23-án országszerte mindenhol 22:00 óráig tartó nyitvatartással várjuk majd, hogy biztosan mindent be tudjanak szerezni az ünnepekre, legyen szó élelmiszerről, ajándékról vagy akár dekorációról. Mindez lehetővé teszi azt, hogy másnap mindannyian az igazán fontos dolgokra koncentrálhassunk és békésen ünnepelhessünk szeretteink körében

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- mondta Szlavikovics Zita.

A karácsonyra hangolódás jegyében és a vásárlói igények kiszolgálása érdekében a Lidl már elindította karácsonyi kampányát. Az áruházlánc külön katalógusokkal is segíti a választást, így az ünnepi hangulatot megalapozó Dekorációs katalógus, az ínyenc különlegességeket felvonultató Deluxe katalógus, valamint a szezonális édességekre fókuszáló a Favorina katalógus már elérhető az áruházlánc weboldalán és a Lidl Plus applikációban egyaránt, de számos egyéb árucikk is érkezik még a kínálatba, így érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni az aktuális akciókat.

Hogyan értékelik anyagi helyzetüket a magyarok 2025 végén?

Átfogó felmérést indított a Pénzcentrum. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon arról, miként értékelik a magyarok saját pénzügyi helyzetüket, és milyen tényezők befolyásolják anyagi biztonságérzetüket. A felmérés kitér a kiadások fedezetére, az adósságokra és a megtakarításokra is, valamint arra, mennyire érzik stabilnak saját helyzetüket a válaszadók. Köszönjük, ha támogatod a munkánkat egy kitöltéssel!

Címkék:
vásárlás, karacsony, lidl, kiskereskedelem, zárva tartás, munkavállalók, nyitvatartás, áruházlánc, december 24, szenteste, boltlánc,