Pénzcentrum • 2025. november 18. 15:30
Kisebb értékre elkövetett lopás miatt emelt vádat az ügyészség a korábbi magas rangú kormánytisztviselővel szemben.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy vezető beosztású nógrádi kormánytisztviselőt értek lopáson a balassagyarmati Lidl önkiszolgáló kasszáinál, miután csak egy mikrohullámú sütőt fizetett ki, több mint 70 ezer forintnyi árut fizetés nélkül vitt el. Az önkiszolgáló kasszához érve csak a sütőt fizette ki, majd azt dobozostul a kocsiban lévő ruhákra tette, eltakarva azokat.
A blokkal a kassza automata kapuját kinyitotta, a bevásárlókocsit parkoló autójához tolta, de az esetet a kamerán keresztül figyelő biztonsági őr feltartóztatta. Visszakísérte az üzlet irodájába, ahol a férfi kifizette az eltulajdonított dolgokat, így a több mint 70 ezer forintnyi lopási kár megtérült.
A Lidl megerősítette az esetet, és közölte, hogy a rendőrség büntetőeljárást indított, részleteket azonban nem adtak ki.
Mivel az eltulajdonított termékek értéke meghaladta az 50 ezer forintot, az eset nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek minősül. A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a kormánytisztviselőt, az ügyet pedig szeptember végén a Balassagyarmati Járási Ügyészség vette át.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az ügyészség tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A Nógrád Vármegyei Főügyészség azt közölte a 444-nek, hogy „a gyanúsított beismerte a cselekmény elkövetését”. A férfi nem maradhatott állásában.