Pénzcentrum • 2025. november 13. 09:51
A cseh köztársasági elnök, Petr Pavel kemény hangvételű kijelentése szerint a NATO-nak határozottabban kell fellépnie az orosz légtérsértésekkel szemben. Szerinte, ha Moszkva tovább teszteli a szövetség türelmét, a válasz akár az orosz repülőgépek lelövése is lehet, írja az Infostart.
Petr Pavel cseh államfő szerint a NATO-tagállamok nem nézhetik tétlenül, ahogy Oroszország rendszeresen megsérti a szövetség légterét. A Karlovy Vary-i kerületben, diákok előtt tartott beszélgetésen hangsúlyozta: Moszkva csak az erőt tiszteli, a visszafogottságot viszont gyengeségként értelmezi. Ezért szerinte a NATO-nak világosan és határozottan kell jeleznie, hogy megvédi saját légterét.
Felidézte, hogy korábban, a NATO Katonai Bizottságának elnökeként már tapasztalta az orosz provokációkat. „Provokáltak, tesztelték, meddig mehetnek el. Aztán körülbelül a tizedik incidenst követően a törökök megelégelték, és a két-három repülőgép egyikét lelőtték, onnantól csend lett” – mondta Pavel, utalva a 2015-ös törökországi esetre.
A cseh elnök szerint a Nyugat akkor attól tartott, hogy a török válaszlépés konfrontációhoz vezethet Oroszországgal, ám a várt eszkaláció végül elmaradt. Most viszont Moszkva ismét próbálgatja a NATO-országok türelmét, nemcsak katonai szinten, hanem politikailag is. „Ha a helyzet fordított lenne, Oroszország habozás nélkül lelőné a légterét megsértő gépet. Ők arra számítanak, hogy mi ezt nem tesszük meg, mert nem akarjuk eszkalálni a helyzetet. Ők viszont nem félnek az eszkalációtól” – fogalmazott.
Pavel szerint, ha a légtérsértések folytatódnak, a szövetségnek egyértelmű üzenetet kell küldenie: megvédi a saját tagállamait. „Aki megmutatja az erejét, az elnyeri a tiszteletet” – tette hozzá, utalva arra, hogy az utóbbi hetekben több NATO-tagállam is orosz drón- és repülőgép-incidensekről számolt be.
Az elnök a külpolitikai kérdéseken túl a cseh belpolitikára is kitért. Véleménye szerint a készülő új kormányprogramból hiányzik a biztonsági és külpolitikai dimenzió, pedig Csehország földrajzi helyzetéből adódóan nem vonhatja ki magát a térség konfliktusainak hatása alól.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
„Csehország nem a levegőben lebeg – a határaink közelében zajló konfliktusok közvetlenül hatnak az ország biztonságára és jólétére” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a kormányprogramnak világosan meg kell neveznie, ki vagy mi fenyegeti az ország biztonságát, és azt is, miként kívánja Csehország teljesíteni vállalásait az Európai Unió és a NATO felé.
Bár az elnök hivatalosan nem felel a kormány munkájáért, Petr Pavel szerint kötelessége, hogy véleményt formáljon a kabinet terveiről. Bízik abban, hogy Andrej Babiš, az ANO mozgalom vezetője megfontolja javaslatait, és a programban hangsúlyosabban jelenik meg a biztonságpolitika és a külpolitikai elkötelezettség.