Váratlan bejelentés a Louvre-tól: bizonyos látogatóknak brutálisan drága lesz a belépőjegy

Pénzcentrum/MTI2025. november 28. 08:34

A párizsi Louvre 45 százalékkal megemeli a belépőjegy árát a nem európai látogatói számára 2026-tól. Az intézkedés, amelyet a szakszervezetek elítéltek, a francia kormány szerint a világ egyik leglátogatottabb múzeumának anyagi támogatását szolgálja.

Január 14-től kezdődően az Európai Unió 27 tagállamát és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás három tagját (Izland, Liechtenstein és Norvégia) tömörítő Európai Gazdasági Térségen kívüli állampolgároknak 32 eurót kell fizetniük a Louvre 73 ezer négyzetméteres területére a belépésért, ami 10 euróval több, mint a jelenlegi belépőjegy ára.

A Louvre igazgatótanácsa csütörtökön hagyta jóvá ezt az emelést, amely mindenekelőtt az amerikaiakra vonatkozik majd, akik a külföldi látogatók legjelentősebb csoportját alkotják, de a harmadik helyen álló kínaiakra is. A múzeum 2024-es összesítése szerint a Louvre tavaly 8,7 millió látogatót fogadott, akiknek 69 százaléka külföldi volt.

Az október 19-i látványos műkincsrablás óta a múzeum támadások kereszttűzében álló vezetése azt reméli, hogy ebből a növekedésből évente 15-20 millió euró többletbevételt tud szerezni, amelyet az intézmény "strukturális problémáira" fordítanak - közölte az intézmény.

A francia számvevőszék legutóbbi jelentése szerint a Louvre "a projektjei hierarchizálásának hiánya miatt" nem képes a befektetéseit finanszírozni. A számvevőszék úgy ítélte meg, hogy a Louvre beruházásai során háttérbe szorult a biztonsági és védelmi rendszerek karbantartása és felújítása.

A differenciált áremelést még januárban Rachida Dati kulturális miniszter javasolta. A tárcavezető akkor azt állította, hogy "innovatív" szeretne lenni új források előteremtése érdekében, miután a Louvre elnöke, Laurence des Cars figyelmeztetett az intézmény elavult állapotára.

A Louvre belépőjének ára egyébként már 2024 januárjában 17 euróról 22 euróra emelkedett minden látogató számára.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Louvre "egyetemességének" és a gyűjteményeihez való "egyenlő hozzáférésének" a nevében a szakszervezetek egyhangúlag kritizálták a nem európaiak belépőjének megemelését.

A SUD szakszervezet úgy vélte, hogy "az épület felújításának érve nem győz meg minket a két évszázados univerzalizmus eltörlésének az igazolásaként". A CGT szerint az új tarifarendszer "magas árat fog eredményezni az Európán kívüli lakosok számára, egy elavult múzeum meglátogatására, amelyből az állam kivonul".

A kulturális miniszter szerint azonban 2026-ban differenciált jegyárak lépnek életbe "az összes nemzeti kulturális szolgáltatónál", így valamennyi nagy francia turisztikai intézménynek alkalmazkodnia kell.

A versailles-i kastély vezetősége közölte, hogy a nem európai országokból érkező látogatók belépőjegyeinek árát 3 euróval kívánják emelni. Ezt a módosítást, amely mintegy 9,3 millió eurós plusz bevételt eredményezhet, azonban még nem hagyta jóvá a kastélymúzeum igazgatótanácsa. A miniszter által említett másik turisztikai helyszín, a párizsi Orsay Múzeum viszont azt közölte, hogy egyelőre nem tervez áremelést.

Címkék:
európa, turizmus, európai unió, áremelés, múzeum, belépő, párizs, franciaország, kultúra, világ,