Durva üzenetet küldött Kína: asztalra csap Hszi Csin-ping, aggasztóak a fejlemények

MTI2026. január 27. 16:30

A kínai külügyminisztérium szerint Japánnak sem történelmi, sem jogi alapon nincs joga állást foglalni Tajvan ügyében. A minisztérium szóvivője kedden reagált Takaicsi Szanae japán miniszterelnök közelmúltbeli kijelentéseire, és felszólította Tokiót, hogy hagyjon fel a feszültség növelésével a térségben.

A japán kormányfő hétfőn arról beszélt, hogy egy esetleges válsághelyzetben a Tajvani-szoros térségében az Egyesült Államok és Japán együttműködhet állampolgáraik kimenekítésében. Hangsúlyozta, hogy Japán nem hagyná magára szövetségeseit.

A kínai szóvivő szerint a japán nyilatkozatok azt mutatják, hogy egyes japán jobboldali politikai erők szándékosan élezik a helyzetet. Úgy véli, Tajvant ürügyként használják a katonai képességek erősítésére és a második világháború utáni nemzetközi rend megkérdőjelezésére.

Peking álláspontja szerint ezek a lépések veszélyeztetik a térség békéjét és stabilitását, valamint rontják a kínai japán kapcsolatok politikai alapját. A szóvivő arra is emlékeztetett, hogy Japán a múltban évtizedeken át gyarmatosította Tajvant, és ezért történelmi felelősség terheli Kína felé.

Címlapkép: Csü Peng, MTI/MTVA 
 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Címkék:
egyesült államok, nemzetközi, világ, konfliktus, japán, ázsia, kína, geopolitika, külpolitika, béke, tajvan,