Fontos döntést közölt Észak-Korea: eldőlt Kim Dzsongun jövője

Pénzcentrum2026. február 23. 09:51

Ismét Kim Dzsongunt választották meg a Koreai Munkapárt főtitkárának a szervezet kilencedik kongresszusán – közölte hétfőn az észak-koreai állami hírügynökségre hivatkozva a Reuters.

A hivatalos tájékoztatás kiemelte, hogy Kim vezetése alatt az ország nukleáris arzenálja vált a katonai elrettentés központi elemévé, miközben a hadsereg hagyományos fegyverzetét is korszerűsítették. Az állami média értékelése szerint Észak-Korea nemzetközi tekintélye és védelmi képességei ugrásszerűen javultak, ami tovább szilárdította a rezsim pozícióját.

A kongresszuson döntöttek további pártvezetői tisztségek betöltéséről, valamint módosították a párt alapszabályát is. Szakértők szerint mindez a belső hatalmi viszonyok átrendeződésére utalhat. Lim Ul Cshul, a Kjongnam Egyetem elemzője úgy véli: Kim újraválasztása azt a szimbolikus üzenetet hordozza, hogy a vezetés túllépett a puszta válságkezelésen, és egy magabiztos, stabil uralmi korszakba lépett.

Az eseményről azonban hiányzott Kim Dzsongun lánya, Kim Dzsue. Távolmaradása azért figyelemre méltó, mert az utóbbi időben egyre gyakrabban jelent meg apja oldalán a különböző rendezvényeken. Emiatt a dél-koreai hírszerzés korábban azt feltételezte, hogy őt szemelték ki a diktátor lehetséges utódjának.

Címkék:
észak-korea, dél-korea, fegyver, világ, politika, hadsereg, geopolitika, külpolitika, rakéta, fegyverkezés, katonai,