1 °C Budapest

Kötelező: Szakadnak a tarifák

Pénzcentrum
2006. november 10. 08:30

A biztosítók ügyfélszerzésre állították be 2007-es kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifájukat, legalábbis a váltási időszakra. Az első hét adatai alapján ugyanis várhatóan 35 ezer forint körül alakulhat a jövő évi átlagos díj, szemben az elmúlt évek 37-38 ezer forintos átlagával - írja a Világgazdaság.

Azért beszélhetünk kizárólag a biztosítási időszakról, hiszen több biztosító csupán a 2007. január 1-jével kezdődő szerződésekre vonatkoztatja bizonyos kedvezményeit, amellyel nyilvánvalóan az átkötéseket akarják ösztönözni.

A fővárosi gépjármű-tulajdonosok ötöde éves szinten átlagosan 45 ezer forintot takaríthat meg az átszerződéssel, míg minden ötödik vidéki 31 ezer forinttal lehet gazdagabb. Az összes autóvezető 73 százalékának megéri az átszerződés, így a szakértők 400-500 ezer év végi váltóra számítanak.

Az évről évre bonyolódó, kedvezményekkel tűzdelt tarifatáblák ugyanakkor mind jobban az online alkuszok felé tolják az átszerződőket, így az sem lenne meglepő, ha az idén már a félmillió biztosítót váltó harmada interneten adná a kötelező átszerződési megbízását.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 16. 21:41
Az Index nyílt levélben fordult Vidnyánszky Attilához, a Nemzeti Színház vezérigazgatójához, miután...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?