Kiderült, sokmilliárdos lyuk tátong a magyar iskolák kasszájában: ettől fog letérdelni az oktatási rendszer?
A kormány az év végén ismét két ütemben nyújtott rendkívüli támogatást az intézményeknek.
A kormány az év végén ismét két ütemben nyújtott rendkívüli támogatást az intézményeknek.
Már rég volt példa arra, hogy az extrém hóhelyzet Magyarországon rendkívüli tanítási szünet elrendelését tette volna szükségessé.
Az egyik leggyakoribb hiba, hogy a tanulók feladatokat oldanak meg anélkül, hogy átlátnák, mit és miért kér a vizsga.
Az iskolaérettségi rendszer átalakítása óta mintegy ötezerrel több gyermek kényszerült az első évfolyam megismétlésére
A technológiai változások miatt felgyorsult világban most végző diplomások számára a pályamódosítás nemcsak lehetőség, hanem szükségszerűség is lesz.
Az Oktatási Hivatal közölte, hogy már beadhatók az iskolakezdés halasztásához kapcsolódó kérelmek.
Mindössze 884 forint választja el a gyakornokok és a tíz éve pályán lévő pedagógusok bérét – az előmeneteli rendszer így gyakorlatilag kiüresedett.
Tömeges rosszullét miatt ürítették ki a nagykanizsai Kőrösi-iskolát kedden, ahol több tucat diák mutatott egészségügyi tüneteket.
A 2024 szeptemberében bevezetett iskolai mobilkorlátozásnál sok diák tartott attól, hogy baj esetén nem éri el a szüleit, és gondot okoz majd a Kréta és az órarend kezelése.
A pedagógusbérnek 2031-ig a diplomás átlagbér legalább 80 százalékát el kell érnie.
A jelenlegi helyzet rosszabb, mint egy évvel ezelőtt - 2022 októberében a tankerületek összesen 428 millió forint tartozást halmoztak fel.
A 12–16 éves fiatalok 29 százalékát érte az online bántalmazás valamelyik formája az elmúlt egy évben.
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.
Rekordszámú magyar diák tanul külföldön, miközben a hazai felsőoktatás népszerűsége is növekszik.
Magyarországon új korszak kezdődik az oktatásban: bevezetik a digitális bizonyítványokat.
Csalás gyanúja miatt nyomozás indult a Semmelweis Egyetemen: a feljelentést Merkely Béla rektor tette meg.
Időt kell szánni az intézményi jelentkezéshez szükséges dokumentumok beszerzésére, valamint a felvételi lapok előállítására és szem előtt kell tartani minden fontos határidőt is.
Már több tanító használja azokat az innovatív módszereket, amelyekkel a diákok képességeinek, érettségének, háttértudásának megfelelő tanulási környezetet lehet megteremteni-
Az állam által ígért ingyenes jogosítványszerzési lehetőség a középiskolások számára egyelőre csak részben valósult meg.
A roma gyermekek oktatási esélyei jelentősen elmaradnak a nem roma társaikétól, ennek a hátterében pedig a szegregált romatelepek sajátosságai állnak.
A középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen tanulmányi területeket hirdetnek meg a 2026/2027-es tanévre.
A HVG Diploma 2026 kiadványában megjelenő legfrissebb egyetemi rangsorok szerint a magyar felsőoktatás élmezőnye stabil maradt,
A ruhabérléstől kezdve a banketten át a fotózásig akár több százezer forintos kiadást is jelenthet a végzős diákok szüleinek a szalagavató.
Keresztféléves képzések 2026: mutatjuk, milyen keresztféléves szakok indulnak, illetve hogy mikor lesz a keresztféléves képzések jelentkezési határideje 2026 évében.