Az Európai Unió kiemelt figyelmet szentel a biztosításközvetítőknek. Az unió irányelvei világosak, bár a konkrét szabályozásokkal kapcsolatban azért még bőven akadnak tisztázatlan kérdések. Nézzük tehát mire számíthatunk ezen a piacon!
Az első és talán legfontosabb szándék - amely érzékenyen érintheti a hazai alkuszcégeket - hogy a biztosítótársaságokhoz és a viszontbiztosítókhoz hasonlóan, be szeretnék vezetni a szabad szolgáltatásnyújtást.
Ez azt jelenti, hogy az alkuszcég az anyaországban történő regisztrációt követően, az adott ország tájékoztatja a fogadó államot, hogy az adott alkuszcég ki szeretné terjeszteni a szolgáltatásait, vagy fiókot kíván nyitni a fogadó tagállamban.
Az irányelv elfogadást követően, várható tehát, hogy a nyugati nagy alkuszcégek megjelennek a hazai piacon is. Ez jó az ügyfeleknek, hiszen a nagy nemzetközi háttérrel rendelkező cégek jelentős kedvezményeket tudnak számukra kiharcolni és nemzetközi konstrukciókat is tudnak kínálni az ügyfelek számára. Azonban ami jó az egyik oldalon az gondolkodásra késztetheti a másik oldalt. Nevezetesen a hazai alkuszcégeket állíthatja komoly felkészülés elé a piac kínálati oldalának gyors bővülése.
A felkészülés alapvetően több oldalról kezdődhet el, illetve kezdődött el már most is. Egyrészt az alkuszoknak egy komplexebbek szolgáltatás nyújtására kell törekedniük, amely egyrészt a kínált termékpaletta bővítését, másrészt a kapcsolódó szolgáltatások (pl.: kárrendezés, jogi képviselet, stb.) szélesítését jelenti. Ezen kívül az értékesítési csatornák bővítése, leginkább a célzott online megjelenés az, amely egy költséghatékony pozíció erősítést eredményezhet. Ez a fajta tendencia már jól megfigyelhető a hazai tőkeerős alkuszcégeknél.
Azonban a Biztosításközvetítői Irányelvvel kapcsolatban még számtalan kérdés felmerül, amelyek jelenleg még nincsenek egyértelműen szabályozva. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy nyújthat-e az alkusz teljes körű szolgáltatást, ha a szolgáltatás igénybevevője, a biztosított egy másik tagállamban van bejelentve vagy telepítve, mint a biztosításközvetítő. Mi történne akkor, ha a kockázat egy harmadik tagállamba következne be? Például van egy németországi biztosításközvetítő, egy magyar biztosított és egy horvátországi kockázat. Értesítendő-e Horvátország? Erre a kérdésre jelenleg nincs egyértelmű válasz.
Annyi bizonyos, hogy aki határon átnyúló szolgáltatást kíván nyújtani, ebbéli szándékát az anyaország felügyeletének bejelenti. Ezután kapcsolatba lép a fogadó ország felügyeletével abban a tagállamban, amelyben fel akarja ajánlani a szolgáltatásait, még akkor is ha még nem kívánja a szolgáltatását beindítani. Ha már bejelentette a szándékát, a dolog el van intézve. Az irányelv értelmében a tagállamok dönthetnek úgy is, hogy nem kívánják meg, hogy értesítsék őket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nemzeti szinten is van még mit módosítani a szabályozásokon. Problémaként értékelendő, hogy a különböző termékeket közvetítő szolgáltatók, teljesen más szabályozásoknak vannak alávetve. Addig amíg nemzeti szinteken nem valósul meg az egységes, vagy legalábbis közel egységes szabályozás nehezen lesznek teljes mértékben megvalósíthatók a közösségi irányelvek.
Ezzel kapcsolatban bizottság levelet küldött a tagállamoknak, amelyben kifejtette, hogy felelősség hárul rájuk amennyiben egy alkusz a nemzeti szabályozások miatt nem tud határon átnyúló szolgáltatást nyújtani az adott tagállamban.
Tehát a piaci verseny kiéleződésre számíthatunk, mely lényegesen kedvezőbb feltételeket és nagyobb választékot fog jelenteni az ügyfelek számára. A kérdés már csak az, hogy mikortól számíthatunk a határon átnyúló szolgáltatások megjelenésére.








