0 °C Budapest

A világ legdrágább testrészei

Pénzcentrum
2008. június 23. 13:00

Ha valaki a "testével" keresi pénzét, meglehetősen nagy kockázatot jelent számára annak megsérülése, elvesztése vagy esztétikai formavesztése. Éppen ezért nem ritka, hogy milliós nagyságrendű biztosításokat kötnek ezekre. Lássuk, melyek a világ legdrágábban biztosított testrészei.

A listán lábaktól kezdve, ajkakon át, mellekig egészen a bajuszig találhatunk testrészeket. Természetesen ezek "piaci értékét" nehéz lenne megállapítani, így a táblázatban szereplő értékek a biztosítás megkötésekor érvényes összegeket tükrözik.


A legdrágábbnak Mariah Carey énekesnő lábai bizonyultak, amelyre 2006-ban a Gillette kötött biztosítást egy reklámkampány során. De David Beckham teste is több mint 30 milliárd forintot ért 2006-ban, a biztosítás megkötésekor, ez fedezné ugyanis a Real Madrid, valamint a focista szponzorainak veszteségét, ha Beckham megsérülne.

A negyedik helyen szereplő Angelina Mount a világ egyik legismertebb női borszakértője, akinek értelemszerűen ízlelőbimbói nélkül nem lenne munkája, így aztán több mint 3 milliárd forintra biztosította azokat.

De a listán szerepelnek humoristák, illetve színészek is, akik az őket ismertté tevő kiálló fogukra, vagy épp nem épp "egyenes tekintetükre" kötöttek biztosítást.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?