Beépített embert fogtak el a magyar rendőrségen: óriási összegű rablásban segített a bűnözőknek

MTI2024. január 27. 17:59

Felbújtóként elkövetett különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki azt a rendőrt, aki tippadóként vett részt egy bűncselekmény elkövetésében.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette és felbújtóként elkövetett különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki azt a rendőrt, aki tippadóként vett részt egy bűncselekmény elkövetésében; a rablásban kínai állampolgárokat kényszerítettek több mint 500 millió forint átadására - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a rendőr 2014 nyarán szolgálatával összefüggésben tudomást szerzett arról, hogy nagykereskedelmi tevékenységet végző kínai állampolgárok jelentős összegű, akár több százezer eurót elérő készpénzt tartanak budapesti otthonukban, illetve meghatározott rendszerességgel a pénzt sporttáskákba csomagolva egy szlovákiai bankba szállítják.

A rendőr rávette egy ismerősét, hozza őt össze bűnözőkkel azért, hogy segítségükkel a kínai sértettek pénzét erőszakkal megszerezzék. A tippadásért a rendőr a bűncselekmény elkövetéséből származó vagyonból 30 százalékos részesedést kért. Végül 2014. szeptember 29-én kora reggel hat férfi fegyverrel megtámadta a kínai állampolgárokat és a náluk lévő - részben euróban és dollárban rendelkezésre álló - több mint 580 millió forint átadására kényszerítették őket.

A rendőr a megállapodás ellenére kisebb összegben részesült az erőszakkal megszerzett pénzből, de még a rablás napján 60 millió forint értékű valutát vett át a bűncselekmény elkövetőitől. A minősített rablás bűntettét tettesként elkövető vádlottakat a héten jogerősen elítélték, egyikük a másodfokú bírósági eljárásban 2024. január 15-én megnevezte a férfit a bűncselekmény felbújtójaként.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentésére indult ügyben a nyomozó ügyészség az NVSZ és a Terrorelhárítási Központ közreműködésével pénteken elfogta, majd gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrt és indítványozta letartóztatását. A kényszerintézkedés elrendeléséről a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa szombaton dönt. A rendőr elöljárója intézkedett a gyanúsított szolgálati jogviszonyának azonnali megszüntetésére

Címkék:
biztosítás, rablás, rendőrség, kínai, bűncselekmény, gyanú, rendőr, intézkedés, rendőrök, elfogás,