Maduro új divathullámot indított: elkapkodták a melegítőt, amelyet az elfogásakor viselt
A venezuelai elnök elfogásakor viselt Nike Tech melegítőruha iránti kereslet több online áruházban is megugrott.
A venezuelai elnök elfogásakor viselt Nike Tech melegítőruha iránti kereslet több online áruházban is megugrott.
A New York-i szövetségi bíróságon ártatlannak vallotta magát drogkereskedelem és narkoterrorista összeesküvés vádjában Nicolás Maduro volt venezuelai elnök.
A tervek szerint Maduro már a mai napon bíróság elé állhat New Yorkban.
Donald Trump közölte, hogy Madurót New Yorkba szállítják, ahol kábítószer-kereskedelemmel és fegyvercsempészettel kapcsolatos vádak miatt áll bíróság elé.
Donald Trump bejelentette, hogy Nicolas Maduro venezuelai elnököt és feleségét elfogták és eltávolították az országból
Rohamkocsival vitték kórházba a fiatal nőt, akit egy budapesti szórakozóhely előtt késelhettek meg.
A lengyel hatóságok meghiúsítottak egy karácsonyi vásár ellen tervezett terrortámadást, amelyet egy egyetemi hallgató készített elő az Iszlám Állam támogatásával.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombat este a Morrison's 2 nevű szórakozóhelyen életét vesztette egy 25 éves férfi.
Reagált a Morrison's 2 a szombat esti incindensre, amelyben egy 28 éves fiatal is az életét vesztette.
Négy gyanúsítottat vettek őrizetbe a párizsi Louvre múzeumból ellopott, több mint 100 millió dollár értékű francia koronaékszerek ügyében.
Az M7-esen állítottak meg egy magyar furgont, amely a papírok alapján mosószert szállított Szlovéniába, azonban a rakomány tele volt hamis tisztítószerrel.
Egy 31 éves nő alapítványi munkatársnak adta ki magát, majd elrabolt egy csecsemőt egy VIII. kerületi otthonból.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a férfit a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei fogták el a helyszínen.
A Centrum Parkoló Kft. egykori ügyvezetőjét a pesti parkolási maffia perében ítélték el, a büntetése elől Izraelbe szökött.
55 millió forint értékben találtak kábítószert a fővárosi rendőrök annál a dílernél, akitől egy belvárosi szórakozóhely biztonsági őre is vásárolt – mindkettőt elfogták.
A férfit előállították, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
A rendőri jelenlét megerősítése óta, az elmúlt két hétben 43 embert fogtak el a rendőrök a budapesti Blaha Lujza téren és környékén
Több mint 10 millió forint értékű vágott fogyasztási dohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy szabolcsi férfitól.
Negyvenkilenc embert fogtak el a rendőrök egy kéthetes célkörözési akció során - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Elfogtak Csemő térségében egy drogkereskedőt, akit a német hatóságok köröztek - közölte a Készenléti Rendőrség.