Megszólalt az E.ON: van olyan háztartás, ahol a hétfői gigavihar óta még mindig nincs áram

Pénzcentrum2025. július 10. 12:07

Megemelt létszámmal, három napja megállás nélkül dolgozik az E.ON Hungária Csoport, hogy a hétfői vihar után minden ügyfélnél visszaállítsák az áramszolgáltatást. A pusztító erejű szél az áramhálózatban is jelentős károkat okozott: összesen 165 ezer ügyfélnél volt áramszünet, döntő többségüknél kedd délutánra visszaállt a szolgáltatás. Vannak olyan ügyfelek, akiknél a javítási munkák hosszabb ideig tartanak. Az E.ON az ő esetükben is mindent megtesz a mielőbbi helyreállításért.

Megerősített szerelői létszámmal, alvállalkozók bevonásával dolgozik jelenleg is az E.ON Hungária Csoport, hogy a hétfői vihart követően miden ügyfelénél visszaállítsa az áramszolgáltatást. A Dunántúl, Pest Vármegye és Budapest áramhálózatát üzemeltető vállalatnál összesen 165 ezer ügyfélnél volt áramszünet. Az érintettek döntő többségénél már kedd délutánra helyreállt a szolgáltatás.

A legnagyobb problémát Budapesten és Pest vármegyében okozta a vihar. Az áramszolgáltató először a legtöbb ügyfeleket érintő, legnagyobb hibák elhárítására koncentrált. Jelenleg a kisebb – esetenként egy-egy utcát, néhány házat vagy akár egyetlen ügyfelet érintő – hibák javítását végzik, ez a korábbinál lassabb folyamat, mivel minden hibát egyedileg kell kivizsgálni, megtalálni és kijavítani.

A leginkább még érintett térségek a Buda északi és Pest déli részén található egyes települések. A helyreállítást nehezíti, hogy a javításokhoz az esetek többségében oszlop-telepítésre, kábelezési és szerelési munkálatokra is szükség van, aminek az eszköz- és munkaerőigénye nagyon jelentős.

Az E.ON szerelői három napja folyamatosan dolgoznak, a vállalatcsoport más térségben dolgozó szerelőket is átcsoportosított annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb mindenhol visszaállíthassák a szolgáltatást. Jelenleg csak Budapesten és Pest megyében csaknem 300 szerelő dolgozik a hibák javításán.  A vállalat munkatársai többszáz járművel vonultak ki eddig a helyszínekre, ezek közt több mint 30 daruval és csaknem 80 kosaras autóval. Összesen több mint 200 telefonos ügyintéző állt rendelkezésre annak érdekében, hogy a megnövekedett hívásszám mellett is kezeljék a hibabejelentéseket, és folyamatos támogatást nyújtsanak az ügyfeleknek.

Címkék:
biztosítás, otthon, áramszolgáltató, vihar, pest, áramszünet, eon, hibák,