Fontos változás a Magyar Államkincstárnál: erről mindenki tudjon, akinek állampapírjai vannak
A Magyar Államkincstár Hattyú utcai fiókjában mostantól elérhető a készpénzes állampapír-adásvétel és pénztári szolgáltatás.
A Magyar Államkincstár Hattyú utcai fiókjában mostantól elérhető a készpénzes állampapír-adásvétel és pénztári szolgáltatás.
2026-tól jelentős könnyítést kapnak az M1-es autópálya mellett élők: jóval olcsóbban használhatják majd a sztrádát.
Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki teherautójával életveszélyes manővert hajtott végre az M0-ás autóúton – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség.
Újlengyel annak ellenére vezeti be az önazonossági törvényben szabályozott rendeletet, hogy maga a törvényszöveg még meg sem jelent a Közlönyben.
Lehetnek még olyanok, ahol nem állt helyre teljesen az áramszolgáltatás, de itt a tulajdonosok együttműködésére van szükség.
Megemelt létszámmal, három napja megállás nélkül dolgozik az E.ON Hungária Csoport, hogy a hétfői vihar után minden ügyfélnél visszaállítsák az áramszolgáltatást.
A legtöbb kárbejelentés Pest, Hajdú-Bihar; illetve Csongrád vármegyéből érkezett a biztosítóhoz.
Túlterhelődött a budai agglomeráció ivóvízhálózata – erre figyelmeztet Törökbálint Város Önkormányzata.
Átlagosan 11 százalékkal emelték a családi házak hirdetési árát a tulajdonosok egy év alatt, ami jóval alacsonyabb a lakások drágulásánál.
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, főleg akinek panelje van.
Vidékről a legtöbben elsősorban a saját megyéjükön belül, másodsorban a fővárosba költöznének.
Számlagyárat üzemeltető bűnbanda három tagját fogták el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli nyomozói.
Egy kamion balesete miatt zárták le a az autópálya egy részét, ami megnehezíti a közlekedést.
A falusi csok igénylés esetén többféle feltétel együttes teljesülése szükséges. A feltételek és összegek a gyerekszám függvényében változhatnak.
2024-ben Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékből egyenként 16-20 ezer ember költözött el az ország más részeibe.
Külön vizsgáltuk a vármegyén belüli vándorlásokat is, ebben a tekintetben kiemelkedik Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye.
Az online piacterek egyre nagyobb szerepet játszanak a mezőgazdasági termékek és eszközök adásvételében, legyen szó traktorokról, haszonállatokról vagy vetőmagokról.
A biztosító adataiból kiderül az is, hogy a családház-tulajdonosok továbbra is aktívabbak.
A legtöbb hiteligénylés Budapestről és Pest vármegyéből érkezett, míg a legkevesebb érdeklődő Somogy és Nógrád vármegyékben volt.
Szörnyű módon zaklatta kisebb társait négy kiskamasz diák egy Pest vármegyei településen. Az egyik áldozat nagymamája szerint az igazgató bagatellizálni akarta az esetet.