Pénzcentrum • 2025. szeptember 22. 12:28
A biztosítók által vállalt lakásbiztosítási fedezetek háromszor gyorsabban nőttek a díjakhoz képest az elmúlt egy évben, ami tovább javította az ár-érték arányt az ügyfeleknek. Ezt erősítette, hogy a piaci szereplők által vállalt díjemelési moratórium nyomán az idei második negyedévben a díjszint országosan szinte stagnált. A fogyasztóbarát otthonbiztosítások szolgáltatása 13 százalékkal kedvezőbb az egyéb piaci ajánlatokhoz képest.
Az MNB közleménye szerint a teljeskörűen fedezett otthonok (ingóság és ingatlan) átlagos lakásbiztosítási díja 64,4 ezer forint volt 2025. II. negyedévének végén. A fővárosi ingatlanok egy négyzetméterre jutó átlagos biztosítási összege, amely a kárkifizetés maximálisan vállalt összegét jelenti 674 ezer forint, a vidéki otthonoknál pedig 520 ezer forint volt a negyedévben – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) idei II. negyedévi Lakásbiztosítás-indexéből.
A biztosítási díjak az előző negyedévhez képest mindössze 0,3 százalékkal nőttek, ami azt jelzi: már érezteti a hatását a piac szereplői által 2025 júliusától egy évre önkéntesen vállalt díjemelési moratórium. Az éves 6,6 százalékos átlagos díjemelkedéshez képest emellett a biztosítók az elmúlt 12 hónapban közel háromszor ekkora mértékben, 18,9 százalékkal növelték az otthonok egy négyzetméterre jutó átlagos biztosítási összegét, javult tehát a szerződések ár-érték aránya a fogyasztók számára. A 70 millió forintnyi kárkifizetésre (biztosítási összegre) számított díj a lakásbiztosítási kampány hatására 6,9 százalékkal csökkent egy év alatt.
Idén májusra elérte a 100 ezret az MNB által kezdeményezett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) szerződésszáma. Ezek átlagos díja 19 százalékkal kedvezőbb az egyéb piaci konstrukcióknál, és még a kárkifizetéseket is beszámítva 13 százalékkal kedvezőbb szolgáltatási szintet nyújtanak az ügyfeleknek.
A 3,1 millió állandóan lakott hazai ingatlanra kötött egyedi (nem társasházi) lakásbiztosítás közül 2,5 millió nyújt teljeskörű fedezetet. A társasházbiztosítások bő 1,7 millió albetét biztonságát szavatolják. A csak ingóságra kötött szerződések száma 381 ezer, míg a nem lakott, jellemzően vidéki ingatlanokra szóló szerződéseké 189 ezer darab.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az MNB negyedévente teszi közzé honlapjának felületén a lakásbiztosítási díjak alakulását bemutató Lakásbiztosítás-indexét. Ez a 2022 IV. negyedévi bázishoz viszonyítva jelzi a lakásbiztosítási díjszint változását, és információt ad a negyedéves elmozdulásról is. A mutató a teljes piac adatai alapján kalkulál, figyelembe veszi a biztosítót váltók, maradók és az újonnan lakásbiztosítást kötők szerződéseit és jelzi az MFO-ra díjváltozásait.
Az átlagos díjváltozáshoz képest ugyanakkor az ügyfelek egyedi szerződéseinek tarifái eltérően is módosulhatnak. Ha egy fogyasztó nem elégedett díjával és/vagy a szolgáltatással, szerződéskötési évfordulóján, illetve a jövő évi márciusi kampány alkalmával van lehetősége a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.