Pénzcentrum • 2026. január 14. 19:31
Globálisan továbbra is a kiberkockázatok jelentik a legnagyobb üzleti fenyegetést, miközben Magyarországon a mesterséges intelligenciához kapcsolódó kockázatok kerültek az első helyre – derül ki a Allianz által készített Allianz Kockázati Barométer legfrissebb felméréséből.
A kutatás szerint a kiberincidensek, különösen a zsarolóvírusos támadások, immár ötödik éve vezetik a globális kockázati rangsort. A közel száz ország több mint 3300 kockázatkezelési szakértőjének véleményét összegző elemzés alapján ezek a fenyegetések 2026-ban minden régióban az első helyen állnak, ráadásul a korábbinál is nagyobb különbséggel előzik meg a többi kockázatot.
A rangsor legnagyobb átrendeződését a mesterséges intelligencia hozta. Az AI egyetlen év alatt a tizedik helyről a másodikra ugrott világszinten, ami jól mutatja, hogy az új technológiák gyors terjedése egyre több működési, jogi és reputációs kockázatot vet fel. Bár a válaszadók közel fele szerint az AI összességében több előnyt kínál, minden ötödik szakértő már most nagyobb kockázatot lát benne, mint lehetőséget.
A korábbi évekhez képest visszaszorult az üzletmenet megszakadásának kockázata, amely 2026-ra a harmadik helyre csúszott vissza, míg a természeti katasztrófák az ötödik helyre estek. A politikai kockázatok és az ezekhez kapcsolódó erőszak ezzel szemben erősödtek, és a hetedik helyre kerültek a globális geopolitikai bizonytalanságok miatt. Thomas Lillelund, az Allianz Commercial vezérigazgatója szerint a vállalatok egyre összetettebb, egymással összefüggő kockázatokkal szembesülnek egy gyorsan változó környezetben.
A kiberfenyegetések tartós jelenlétét erősíti, hogy a cégek egyre inkább digitális rendszerekre és külső szolgáltatókra bízzák kritikus adataikat. A mesterséges intelligencia tovább növeli a támadási felületet, miközben felerősíti a meglévő sebezhetőségeket. Ez különösen komoly kihívást jelent a kisebb és közepes vállalkozások számára, amelyek gyakran korlátozottabb kiberbiztonsági erőforrásokkal rendelkeznek.
Magyarországon a globális trendek még élesebben jelentek meg. Az AI-hoz kapcsolódó kockázatok a tavalyi lista végéről egy év alatt az első helyre kerültek, megelőzve a kiberincidenseket. Ez azt jelzi, hogy a hazai vállalatok különösen érzékenyek az új technológiák gyors bevezetéséből fakadó működési és jogi bizonytalanságokra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Allianz Hungária Zrt. részéről Vámos Levente arra hívta fel a figyelmet, hogy az AI ma már a versenyképesség egyik alapfeltétele, ugyanakkor az egyik legsúlyosabb üzleti kockázat is. Szerinte a vállalatoknak az AI alkalmazása mellett tudatosan készülniük kell a kockázatok kezelésére, beleértve a megfelelő szaktudás kiépítését, a technológia átláthatóságát, valamint a jogi és megfelelési követelmények betartását.
A felmérés alapján Magyarországon az AI és a kiberfenyegetések említési aránya is jelentősen nőtt egy év alatt, miközben a jogszabályi változások és a makrogazdasági kockázatok háttérbe szorultak. A szakértők szerint különösen a kisebb vállalkozások sérülékenyek, ezért számukra is kulcskérdés a tudatos kockázatkezelés és a megfelelő biztosítási védelem kialakítása.