Döntöttek: ez lesz a Duna Plaza sorsa – ilyen sem történt még Budapesten
Az Indotek Group beruházásában a Duna Plaza egy átfogó fejlesztés keretében teljesen megújul.
Az Indotek Group beruházásában a Duna Plaza egy átfogó fejlesztés keretében teljesen megújul.
8,5 éve nem adtak ki olyan kevés lakásra használatba vételi engedélyt Magyarországon, mint az idei harmadik negyedévben.
2025 I–III. negyedévében 7490 új lakás épült, 14%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Ősöreg kővágóörsi parasztházat varázsoltak újjá a Balaton-felvidéken: a 250 éves épület megőrizte történeti értékeit, miközben a Fiúk Építész Stúdió tervei révén modern, fényárban úszó és kényelmes otthonná vált.
Nem minden új építésű lakásra vehető fel az Otthon Start hitel, mivel a jogszabály kizár egyes ingatlanokat.
Még a kerítésünk is meglepően sok mindent elárulhat rólunk. A magyarok számára elsősorban a biztonságot, a magánélet védelmét és emellett a rendezettséget jelenti.
Hivatalosan is elkezdődhet az építkezés, eddig a rengeteg más ügy mellett még amerikai szankciók is hátráltatták a kezdést.
Az első fél évben 5129 új lakás épült Magyarországon, ami 15%-kal elmarad az egy évvel korábbitól, ugyanakkor a kiadott építési engedélyek száma 43%-kal ugrott meg.
A KSH legfrissebb, 2024-es adatai alapján több évtizedes mélypontra esett vissza az üdülőépítések száma.
Donald Trump azzal fenyegetőzik, hogy megakadályozza a Washington Commanders új stadionjának építését, ha a csapat nem veszi vissza korábbi nevét, a Redskinst.
Tovább emelkedett 2024-ben a megépített lakások fajlagos építési költsége Magyarországon, így országosan már átlagosan 617 ezer forintból készül el egy négyzetméter.
Az elkészült lakások száma ugyan 2,7%-kal alacsonyabb volt, mint a tavalyi év hasonló időszakában, az építési engedélyek számának alakulása azonban bizakodásra adhat okot.
A fővárosi kormányhivatal megadta a fennmaradási engedélyt a 2022-es súlyos balesetet okozó Jókai utcai tetőtér-beépítésnek, azonban a használatbavételi engedélyt megtagadta.
A 2024-ben kiadott építési engedélyek és bejelentések alapján építhető lakások száma 20 494 volt, ez 4,7 százalékos csökkenés 2023-hoz képest.
Egyaránt szabályozza a legnagyobb közberuházásokat és a legkisebb magán építkezéseket, felújításokat is.
A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium közzétett egy jogszabály-tervezetet, ami titkosítaná az építési engedélyeket.
Az építési kedv leginkább a községekben (–43%) és a fővárosban (–41%) esett vissza, a vármegyeszékhelyeken 28, a többi városban 37%-kal kevesebb engedélyt adtak ki a KSH szerint.
A magyarországi lakásépítési helyzetről publikált legfrissebb KSH adatok jelentős visszaesést mutatnak 2022-höz képest.
Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az Újház vezérigazgatója beszélt a Pénzcentrumnak az építőipar jelenéről és jövőjéről, illetve az alapanyagárak alakulásáról.
Az idei első három negyedévben az új lakások építése, a kiadott építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma is elmaradt a tavalyi adattól.