Nem évült el Till Tamás gyilkosának tette: megszólalt a törvényszék, ez vár most F. Jánosra
A rendőrség idén nyáron indított újra nyomozást Till Tamás ügyében, miután 24 év elteltével előkerült a fiú holtteste.
A rendőrség idén nyáron indított újra nyomozást Till Tamás ügyében, miután 24 év elteltével előkerült a fiú holtteste.
A jövő év elejétől jelentős változások lépnek életbe két magyarországi járási ügyészség működésében.
A nagy port felvert büntetőügyekben jelentős fejlemények történtek, és megjelentek olyan ügyek is, amelyeket pár évvel ezelőtt még el sem tudtunk volna képzelni.
A hatóságok szerint a férfi olyan fokú kóros elmeállapotban szenvedett a bűncselekmény elkövetésekor, ami kizárta, hogy felismerje cselekménye súlyát és annak következményeit.
A szövetségi bíróság elutasította a Donald Trump ellen indított szövetségi büntetőeljárást.
A bírók és az ügyészek átlagilletménye 2027-ig el fogja érni a 2 millió forintot. Ehhez 3 lépésben fognak béremelést kapni.
A francia ügyészség öt év börtönbüntetés kiszabását kérte Marine Le Pen ellenzéki politikusra, továbbá azt, hogy szintén öt évre tiltsák el a politikai választásokon való indulástól.
A férfival szemben - részben pszichotróp anyagra, bűnszövetségben elkövetett - gyógyszerhamisítás bűntette miatt emelt vádat a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség.
Vádiratot nyújt be az ügyészség a milliárdos Jellinek Dániel ellen a számlagyáros botrányban.
Jogerősen három év szabadságvesztésre ítéltek egy férfit Nógrádban, aki hamis munkáltatói igazolásokkal akart kölcsönöket felvenni.
Egy 31 éves férfi több budapesti kerületben parkoló autókat lopott el egy platós kisteherautóval, majd két jármű ismeretlen körülmények között kiégett.
A zsarolási terv Michael Schumacher, a Forma-1 legendás versenyzőjének családját célozta meg.
A győri után ősszel az egri és a szekszárdi börtönöket is bezárhatják, ezúttal a fogvatartottak ügyvédjeit is értesítették erről.
Az ügyészség 166 rendbeli csalás miatt a vádlottal és két társával szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak.
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz két férfi ellen, akik közül az egyik ellopott egy közel 2 millió forint értékű kerékpárt.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki jogellenesen adta ki magát a többségi tulajdonába tartozó, autókereskedelemmel foglalkozó vállalkozás ügyvezetőjének.
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján a bíróság súlyos pénzbüntetést szabott ki egy orvossal szemben.
Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják a szállodahajó kapitányát, az ügyészség szerint a kapitány nem állt meg az ütközés után, hogy meggyőződjön a helyzet súlyosságáról.
Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy profi bérlethamisító páros és társaik ellen, akik nagyüzemben árulták a hamis bérleteket.
A nő 2022 folyamán 64 készpénz átutalási megbízást késve teljesített, a 600 000 forintot saját céljaira fordította, kiegészítette keresetét, továbbá tartozásait egyenlítette ki.