Embertelen drágulás: az ételen spórolnak, hogy ajándékot vehessenek húsvétra a magyar családok?
Idén 5 százalékkal alacsonyabb azoknak az aránya (20 százalék), akik ismerősöket, rokonokat terveznek otthonukban vendégül látni az ünnep alatt.
Idén 5 százalékkal alacsonyabb azoknak az aránya (20 százalék), akik ismerősöket, rokonokat terveznek otthonukban vendégül látni az ünnep alatt.
ITV törvény 2023: mit ír a hatályos illetéktörvény 2023 évében, mit mond az illetéktörvény ingatlan, autó tulajdonjogának megszerzéséről, mi az illetéktörvény magyarázata?
A Valentin-napi figyelmességekre – étteremre, virágra, fehérneműre – azonban 66 százalékkal megy el nagyobb összeg.
A vásárlók körében a nagy kiszerelésű, tipikusan harminc-negyven darabos kiszerelésű csomagok a legnépszerűbbek, de még a tíz-tizenkét darabos szettek is kelendőek.
A legtöbb pénzintézet egy-egy akció keretében akár 180 ezer forintot is jóváírhat az igénylő számláján, ha náluk igényelnek Babaváró hitelt.
Idén karácsonykor is rendelkezésre állnak a magyar e-kereskedelem képviselői, amennyiben ajándékok cseréjéről, visszaváltásáról van szó.
Elhalmozta Majka az idén a zenekarát ajándékokkal. A rapper nem aprózta el a dolgot, többszázezres órákat vett a kollégáinak.
Halogattad az ajándékvásárlást és konkrétan itt a szenteste? Vagy elfeledkeztél valakiről, és nem akarsz cikiben maradni? Itt a megoldás!
Minden évben sokan elfelejtik, hogy a nagyobb értékű ajándékokat számos esetben illeték terheli.
A fiatalok majdnem 90 százaléka ad ajándékot az idén, átlagosan 8 embernek. Ők átlagosan 37 ezer forintot költenek az ajándékokra, lényegében annyit, mint tavaly.
A Pénzcentrum összegyűjtötte a legjobb utolsó pillanatos – last minute – ajándékokat, amelyeket online beszerezhetünk, vagy még most elkészíthetünk.
Taroltak a LEGO adventi kalendáriumai novemberben és december elején, de népszerűek a pókemberes, tapadókorongot lövő kesztyűk is.
Készített egy nagy karácsonyi körképet a netnográfia módszerével az Ynsight Research csapata.
A legtöbb felvételen egyértelműen kivehető, hogy a gyerekek többsége konkrétan halálra van rémülve a "Grincs kihívástól".
Amíg októben átlagosan 4550 forint volt a legnagyobb példányszámban eladott könyvek ára, novemberre csaknem 500 forinttal emelkedett az átlagár.
A legtöbb magyar zsebbe készül nyúlni, ha az ünnepekről van szó, hiszen a gyerekeknek, szeretteiknek sokan vásárolnának szép, lehetőleg nagy ajándékokat.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb cikkeinket az 50. hétről.
Ez az időszak az utóbbi évtizedekben „szinte észrevétlenül” a mértéktelen fogyasztás ünnepévé vált.
A karácsony a családdal töltött értékes időről szól a legtöbb ember számára egy felmérés szerint.
Szenteste ne az év legdrágább napja legyen: bánjunk megspórolt pénzünkkel az ünnepek alatt is megfontoltan! Mutatjuk, hogyan készíts csodás karácsonyi menüsort őseink pénztárcabarát receptjeivel!