Főhet a fejük a magyar borászoknak: ezt bizony nem teszik zsebre idén
A tavalyi aszály után idén a gombák és a kártevők nehezítik a borászok életét. A jónak ígérkező termést nagy költséggel kellett védeni.
A tavalyi aszály után idén a gombák és a kártevők nehezítik a borászok életét. A jónak ígérkező termést nagy költséggel kellett védeni.
Jó termésben bízhatnak az idén a hazai almatermelők, a múlt évi súlyos aszálykárok után egyelőre úgy tűnik, hogy lesz mit betakarítani az ültetvényekről.
A termés a tavalyi, rendkívül aszályos évhez képest kedvezőbb és bőven fedezi a hazai ellátási igényeket - közölte az Agrárminisztérium.
Sokáig úgy tűnt, hogy nem is nagyon lesz a szilvafáknak virága, de a kiadós őszi esők segítettek valamennyire, így végül tavasszal a vártnál jobb lett a virágzás.
A siralmas állapotban lévő magyar épületállomány energetikai korszerűsítésével akár a Pakson megtermelt energiamennyiséget is megtakaríthatnánk - mondta Ürge-Vorsatz Diána.
Már most elképesztő leárazásokat találhatunk görögdinnye-fronton, márpedig a szakemberek szerint ezzel még várni kellett volna.
A pokoli hőséggel szemben hiába a sok hasznos módszer, ha nem nevelünk szárazságnak ellenálló növényeket. Az éghajlatváltozással a következő évtizedekben nem az lesz a kérdés, kialakul-e aszály, hanem, hogy az milyen mértékű lesz.
Már ott tartunk, hogy a nyugati határszélen is alig látni egészséges tujasort. Mit lehet tenni velük? Mit ültessünk helyettük? – Megyeri Szabolcs válaszolt a HelloVidék kérdéseire.
Emiatt olyan részletességű terv kidolgozását javasolták, amellyel a rendszer egy-két év alatt megépíthető, ha azt vészhelyzet indokolja.
A kitartó esőzést várhatóan június végétől egy 40 napig tartó aszályos időszak váltja fel.
A tavalyi szárazság és a megannyi probléma a földeken is változásokat hozott Magyarországon. Óriásiak lettek a károk, elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy fel kell készülnie a gazdáknak a szélsőséges időjárási körülményekre.
Fókuszukban az éghajlatváltozás, a fenntarthatóság, a természetbarát mezőgazdaság és a környezeti oktatás áll. A HelloVidék Ladányi-Benedikt Ildikóval készített interjút.
A hazai élelmiszer infláció még márciusban is 42,6 százalék volt, ami a 19 százalékos Európai Uniós átlaggal összehasonlítva drámaian kiemelkedőnek mondható.
Az aszály következtében tavaly a kukorica szenvedte el a legnagyobb kárt. Volt olyan kukoricatermelő, akinek 100 millió forintot meghaladó összeget térített az egyik biztosító.
A szakértő szerint már most deficitben vannak a magyar termőföldek, pedig még ki sem fejlődtek a növények.
Az évek óta tartó súlyos csapadékhiány miatt kritikus állapotba került a már így is megcsonkított Fertő-tó.
Világszerte 45 ország szorul külső segítségre az élelmezés terén – jelentette a FAO.
144 ezer tonna étkezési burgonyát takarítottak be 2022-ben Magyarországon, miközben az éves fogyasztás évente meghaladja a 200 ezer tonnát.
A hazai agrárium soha nem látott lehetőségek és kihívások előtt áll. A tavalyi évi aszály, a 2023-2027 közötti Közös Agrárpolitika, élelmiszer-árstop és a globális felmelegedés csak néhány azok közül, amely az idei évben érinti az ágazat szereplőit.
A Balaton vízszintje közelít a "bűvös" 100 centihez: ez feltétlenül jó hír annak, aki nyáron fürdene a tóban.