Ezt rengeteg sofőr elmulasztja húsvétkor is: 10-30 ezer forintos bírság lehet a vége
Egy hét alatt több mint ezer autósnál tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását.
Egy hét alatt több mint ezer autósnál tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását.
A legjobb alkalom az incidensekre való felkészülésre most van.
Az ukrajnai konfliktus világszerte növeli a kibertámadások kockázatát is, így jobb résen maradni.
A balti és a balkáni berendezések nagyobb kitettségnek vannak kitéve, főleg, ha kapcsolatban vannak Ukrajnával.
A reaktorok közelében semmilyen biztonsági rendszer nem került veszélybe az ukrajnai Zaporizhzhia atomerőműnél - közölte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség.
NE felejtsük el: ameddig léteznek atomfegyverek, erre mindig lesz egy halvány esély.
Az eszközökön elhelyezett tanúsítvány azt a célt szolgálja, hogy egyértelműen felismerhetővé tegye a biztonság szintjét a felhasználók számára.
A pandémia kitörésének évében, 2020-ban 6,85 milliárd USD értékben értékesítették őket.
A leghidegebb téli napokon is szívesen közlekednek e-rollerekkel a budapestiek, tovább bővül a kerületek száma is.
A járványhelyzet hatása számos más ágazatban visszaszorulni látszik, azonban a munkaerőhiány még mindig aktuális probléma.
Tizenhárom vezetékhosszabbító készletből és elosztóból tizenhármat ítélt tűzveszélyesnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A SnatchCrypto nevű kampány célpontjai olyan vállalatok, amelyek a tevékenységük jellegéből adódóan kriptovalutákkal és okos szerződésekkel.
Hétfőtől fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a Budapest Nemzetközi Liszt Ferenc Repülőtéren - közölte a police.hu.
Nagy meglepetésre a Coldplay is népszerű lett a gyerekek körében a BTS koreai popegyüttessel való kollaborációját követően.
Az egészségügyi szolgáltatók 30%-a tapasztalta már, hogy az alkalmazottaik veszélyeztették az ügyfelek személyes adatainak titkosságát a távgyógyászati konzultációk során.
A vírushelyzet alakulása miatt egyre nagyobb arányban döntünk az online vásárlás mellett, érdemes azonban szem előtt tartani, hogy a webes vásárlás is tartogat veszélyeket.
Ma már a digitális vívmányok rengeteg lehetőséget kínálnak arra, hogy aggódó szülőként nyomon követhessük gyermekeink aktivitását.
Az EU a vezeték nélküli eszközök kibertámadásokkal szembeni biztonságának javítására tett javaslatot
Tizenegy év alatt a vállalat kis fotómegosztó szolgáltatásból a világ egyik legnépszerűbb közösségi hálózatává nőtte ki magát.
Kifejezetten ajánlott a webkamerák körültekintő használata, mivel minden csatlakoztatott eszköz potenciális célpontot jelent a támadók számára.