Árvíz: a legrosszabbra is fel kell készülni
A miniszterelnök szerint mivel a valaha volt legnagyobb árhullámmal kell szembenézni a Dunán, a legrosszabbra is fel kell készülni.
A miniszterelnök szerint mivel a valaha volt legnagyobb árhullámmal kell szembenézni a Dunán, a legrosszabbra is fel kell készülni.
Tilosban építkeztél? Biztosításra ne is számíts!
Az ügyészségek - a rendőrséggel együttműködve - soron kívül járnak el az árvízzel kapcsolatban vagy annak helyszínén elkövetett, továbbá az árvízi védekezési, mentési munkákat akadályozó bűncselekmények esetén - tájékoztatta a Legfőbb Ügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
A kormány várja a dunai árvíz miatt kárt szenvedő magánszemélyek és vállalkozók jelentkezését a Belügyminisztérium által létrehozott euszacivil@bm.gov.hu címen - közölte a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Kilenc, a dunai árvíz miatt leginkább veszélyeztetett területet sorolt fel Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatóján: ezek között van Mecsér és környéke, Komárom és térsége, az egyik vörösiszap-tározója miatt Almásfüzitő, a táti térség, Esztergom, Szentendre, Kisoroszi, valamint Budapest és Dunaújváros környéke.
A lakásbiztosítás is jó, de vannak kerékpáros felelősségbiztosítások is. Ezek nélkül akár 10 millióba is fájhat egy baleset.
Tavaly 276, egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos panaszügyet vizsgált ki az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, 40 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Nincs Casco a rendőrségi autókon - tudta meg a Blikk. A lap szerint a rendőrök ezért csak félve merik használni az újonnan vásárolt Opel Astrákat.
Szerdán az ország nagy részén várható felhőszakadás, emiatt tizenegy megyében és a főváros területén is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt és az egyik kapcsolódó rendeletet megsértve nem a bonus-malus rendszer figyelembe vételével hirdetett jövőbeni kgfb-tarifákat a Wáberer Biztosító - állapította meg a PSZÁF ma közzétett határozatában. A hatóság három millió forintos bírságot szabott ki a biztosítóra és megtiltotta a jogsértés folytatását.
Kétévente vastagbélszűrést rendelne el az egészségügyért felelős államtitkárság ötventől hetvenéves korig - írja a Magyar Nemzet a laphoz eljuttatott dokumentumra hivatkozva.
Magyarország július elsejétől teljes jogú tagja lesz az Eurotransplantnak, az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá Budapesten.
Betiltaná a PSZÁF az életbiztosítási piacon azt a típusú, ma is élő MLM-értékesítést, amely előírja az értékesítési hálózatba belépők számára biztosítási szerződés megkötését. A javaslat a parlament asztalán van, hamarosan jogszabályi formát nyerhet - ismertették a PSZÁF csütörtöki sajtóbeszélgetésén. A felügyelet számos egyéb módosítást is javasol az életbiztosítások értékesítésében, ezek közül a Teljes Költség Mutató piaci együttműködéssel történő (sávos jellegű) maximálása már előrehaladott állapotban van.
A budapesti idősebb marketinges férfiaknak a legkisebb, a szabolcsi fiatal háztartásbeli nőknek a legnagyobb a stressz-kockázatuk - derül ki az ország Nagy Stressz Tesztjének feldolgozása után készített első hazai stressztérképből.
A tavaszi hosszú hétvégék és a nyárias időjárás az utazni vágyóknak is kedveznek: sokan időzítenek az előszezonra pár napos kirándulást, városlátogatást, túrát belföldre és külföldre egyaránt. Sokan viszont úgy gondolják, ezekre a 2-3 napos kirándulásokra nem érdemes biztosítást kötni. Ennek elmulasztása azonban sok kellemetlenséggel és esetenként igen komoly, akár több millió forintos anyagi következménnyel járhat. A tavaszi kirándulások leggyakoribb káresetei egyébként a poggyászsérülések és a lopások, míg a jellemző balesetek ilyenkor a végtagtörések, rándulásos sérülések. A szomszédos Ausztriában például végtagtörés esetén naponta akár 1500 euróra is rúghatnak a kórházi ápolás költségei.
A biztosítási tárgyú törvényeket módosító javaslatot pénteken nyújtotta be a parlamentnek a nemzetgazdasági miniszter. A törvényjavaslat az Országgyűlés honlapján jelent meg.
Egyik évről a másikra két és félszeresére nőtt a súlyos bélfertőzések száma a hazai kórházakban. Ennek pontos okát nem tudják, de a vizesblokkok lepusztultsága nem segít a helyzeten - írja a Népszabadság.
Luxus-magánkórházban hozza világra kisfiát a Barátok közt sztárja. Som-Balogh Edina a babája és saját maga biztonsága érdekében döntött így.
A folyamatos díjcsökkenés ellenére is egyre kevesebb autós rendelkezik csaco-biztosítással Magyarországon.
A délutáni órákig tizenegy településéről csaknem hatszáz káresetről érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez a Heves megyét érintő hajnali földrengés miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedd délután az MTI-vel.