Kifakadtak a nyugdíjasok: nagyobb összegű emelést követelnek az elszálló infláció miatt
Az infláció jóval magasabb lesz a vártnál, ezért a nyugdíjasok nagyobb összegű nyugdíjemelést várnak novemberben - mondta az érdekképviseleti vezető.
Az infláció jóval magasabb lesz a vártnál, ezért a nyugdíjasok nagyobb összegű nyugdíjemelést várnak novemberben - mondta az érdekképviseleti vezető.
A kormány újabb adókönnyítésekről döntött, amit Varga Mihály jelentett be. A döntés értelmében mostantól a cégek euróban vagy dollárban is fizethetik az adót.
A hoppon maradó katásoknak elsősorban azt javasolja, hogy próbáljanak visszatérni a munkaerőpiacra, de szerinte „számtalan olyan technika van, ami ezt megoldja”.
Az ír adatvédelmi hatóság megtiltotta a Metának, hogy felhasználói adatokat továbbítson az USA-ba. A cég korábban azzal fenyegetőzött, ha ez megtörténik, kivonul a szolgáltatásaival Európából.
A monetáris tanács tagjai megerősítették, hogy a kamatemelési ciklust folytatják.
A járványügyi veszélyhezet két évig tartott, a háborús végét egyelőre idei határidővel jelölték ki.
Nem vehetik tovább igénybe a kedvezményes bérleteket és jegyeket azok, akik nem érvényesítették az elmúlt fél évben a diákigazolványaikat.
42,8 millió forintos bírságot szabott ki három építőipari vállalkozásra a GVH piacfelosztó és árrögzítő magatartásuk miatt.
A hiányos termékdokumentáció miatt az sem zárható ki, hogy a fogfehérítő az európai ágazati normák által tiltott anyagot tartalmaz.
Megválasztotta köztársasági elnökké Novák Katalint az Országgyűlés csütörtökön.
A kedden bejelentett döntés olyan tényezők következménye, mint pl. azok a szankciók, amelyeket az ország szerepe miatt léptettek életbe az Ukrajna elleni orosz háború kapcsán.
31 gyógyszert érint a változás és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) további 75 beadványt terjesztett fel döntésre.
A döntés hátterében a koronavírus legújabb variánsának gyors terjedése áll.
Bejelentés hamarosan! - ennyit posztolt a Facebookra Orbán Viktor. A részletekről a Pénzcentrum is beszámol majd!
Hiába határozza el magában az ember a legtöbbször, hogy idén nem halasztja decemberre a karácsonyi ajándékok, ünnepi kellékek vásárlását, sokan még most sem estek túl rajta.
A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről.
30 bázisponttal 2,1%-ra emelte az alapkamatot kedden az MNB Monetáris Tanácsa.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének információi szerint heteken belül meg lehet az engedély az egyik oltóanyagra.
Elérhető a kivitelezői lista, megkezdődhetnek a szerződéskötések a napelemes pályázaton.
Januárig meghosszabodhat a veszélyhelyzet, derült ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedd esti közleményéből.