Erre ki számított? Októberi hőség az F1-ben, veszélyben a pilóták?
Hőségriadót rendelt el a hétvégi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjra a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
Hőségriadót rendelt el a hétvégi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjra a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
Roscoe évek óta látható volt Hamilton mellett, szervezete vasárnap adta fel a küzdelmet egy súlyos betegség után.
A Forma 1 2025-ös szezonjában most a Szingapúri Nagydíj van soron, amit október első hétvégéjén rendeznek meg.
Romain Grosjean közel öt évvel csaknem végzetes kimenetelű balesete után visszatér a Formula 1-be egy tesztvezetés erejéig
Christian Horner csaknem 60 millió fontos végkielégítéssel távozott a Red Bull Formula 1-es csapatától, miután júliusban elbocsátották a csapatfőnöki pozícióból.
Lando Norris a hetedik helyről indulva hetedikként ért célba az Azerbajdzsáni Nagydíjon, pedig komoly sanszot kapott jobban felzárkózni a pontversenyben.
Piastri hamar kiszállt a versenyből, már az első körben falnak ment a pontversenyben vezető ausztrál. Sainz évek óta a Williams első dobogóját hozta.
Verstappen behúzta magának a pole-t, de arra senki nem számított előzetesen, ami még volt a helyekről döntő időmérőn.
Hamilton és Leclerc jól hozták le a második szabadedzést, majdnem fél másodpercet vertek Russellre.
Oscar Piastri szerint ő és csapattársa, Lando Norris saját maguk irányítják sorsukat a Formula–1-es világbajnoki címért folytatott küzdelemben.
A Forma 1 a világ legnépszerűbb autósport-kategóriája, minden egyes Grand Prix százmilliókat ültet a képernyők elé világszerte. Te mennyit tudsz róla?
Egy hét múlva, szeptember 19-21. között rendezik meg a 2025-ös Forma 1-es világbajnokság következő versenyhétvégéjét, ami vasárnap az Azeri Nagydíjjal zárul.
A McLaren belső utasítása szerint Piastri visszaengedte Norrist a második helyre, a brit pilótát pedig kifütyülték Monzában
Verstappent már a rajtnál sem lehetett megfogni, nagyon simán húzta be a monzai versenyt. A két McLaren azonban nem hagyja felzárkózni az összetettben.
A Ferrarik a negyedik, illetve ötödik helyet szerezték meg, Verstappen azonban most tudott extrát nyújtani, így övé a pole Monzában.
A McLaren pilótája szerint túl szoros a verseny a riválisokkal, de Monzában ismét nagy dobásra készül.
A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság szervezői négy évvel meghosszabbították a Monacói Nagydíjnak otthon adó Monte-Carlo szerződését,.
A két Ferrari végzett az első edzésen hazai versenyükön, ami bizakodást adhat a százezernyi olasz fanatikusnak a hétvége további részére.
A bahreini Mumtalakat és az Abu Dhabi-i CYVN Holdings teljes tulajdonjogot szerzett a McLaren Racing felett.
Az öreg F1-veterán nem bánkódott sokat szakítása után, máris egy seregnyi fiatal lánnyal vette körbe magát nyaralása közben.