Ennyien fagytak már most halálra Magyarországon: sokan nem is az utcán, otthonukban hűltek ki
Idén ugyan későn érkezett a valódi hideg idő, mégis november 30-ig már 32 embernek okozta a halálát hipotermia, vagyis kihűlés.
Idén ugyan későn érkezett a valódi hideg idő, mégis november 30-ig már 32 embernek okozta a halálát hipotermia, vagyis kihűlés.
A fagykárok és a viharos szél okozta problémák miatt kisebb mennyiséget takarítanak be az idei nyáron, a minőségre azonban szerencsére nem lehet panasz.
A hirtelen fagyok miatt volt olyan megye, ahol az egész termés odaveszett, mivel túl hideg volt az április.
A hazai társasház-állomány jelentős része egyáltalán nem rendelkezik közös biztosítással, ha pedig mégis számos esetben az alulbiztosítás veszélye áll fenn.
A tavaszi fagyok miatt kevesebb kajszi- és őszibarack teremhet az idén, különösen a korai, júniusban szüretelhető fajtákból - olvasható a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács honlapján kedden közzétett összefoglalóban.
Hiába van április, közeleg a húsvét, csak úgy repkednek a mínuszok. A természet már sok helyen az országban feléledt, így a ránk váró fagyos éjszakák veszélyesek lehetnek a kerti növényekre. De hogyan védekezhetünk?
Súlyos károkat okoztak a gyümölcsösökben az elmúlt napok mínusz 1, mínusz 7 Celsius-fokos éjszakái, és átmeneti melegedés után hétfőtől ismét visszatérnek az éjszakai fagyok.
A vízmérők, csövek és egyéb szerelvények elfagyása váratlan kellemetlenségeket és súlyos kiadásokat okozhat a háztartásoknak. Éppen ezért most annak jártunk utána, mit érdemes megtenni, hogy elkerüljük a későbbi kellemetlenségeket.
Ha elfelejtjük elzárni a kerti csapot óriási összegeket fizethetünk ki a szolgáltatónak. Mutatjuk mire kell odafigyelni!
Ideje felkészíteni a kertünket is, hiszen ősszel minden ingatlantulajdonosnak gondoskodnia kell kerti csapja és vízmérője hideg elleni védelméről.
A vízmérők, csövek és egyéb szerelvények elfagyása váratlan kellemetlenségeket és súlyos kiadásokat okozhat a háztartásoknak. Éppen ezért most annak jártunk utána, mit érdemes megtenni, hogy elkerüljük a későbbi kellemetlenségeket.
300-350 ezer tonna almát gyűjthetnek a gazdák ebben az évben, ami tetemes elmaradás a tavalyi 520 ezer tonnához képest.
Sokan kezdenek neki mostanában a tavaszi kerti munkáknak, azonban jó, ha elővigyázatosak vagyunk: sok növénynek még nincs elég meleg kinn.
Csak idén közel 30 ezer hektár mezőgazdasági területről jelentettek tavaszi fagykárt, az állam most támogatási programot indít az agrárium megsegítésére.
Mielőtt a tartós hideg és vele együtt a fagyok is mindennapossá válnak, mindenképpen érdemes a kerti csapokat, illetve vízmérőket téliesíteni a ház- illetve telektulajdonosoknak. Mutatjuk, hogyan!
Nem túlzás azt mondani, hogy az egyik legnépszerűbb és legegészségesebb gyümölcsünk az alma – ezért is néztünk utána, hogy áll az idei termés, 2021-ben milyen szezon várható? Érdemes a Szedd magad akciókra várni?
Ebben az évben a mínuszok mellett a fényszegény időjárás és a hőhullámok egyaránt komoly károkat okoztak, ami az árakban is érzékelhető.
Ha viszonylag olcsón úsznánk meg a vásárlást, és nagyobb mennyiségben van szükségünk őszibarackra, érdemes felkeresni a hazai Szedd magad lelőhelyeket. Összeállítottunk egy listát róluk.
Most annak jártunk utána, hogy jelenleg hol és mennyibe kerül a gyümölcs kilója. Illetve érdemes-e bevásárolni belőle, ha már most elkezdenénk befőzni a lekvárokat, befőtteket. Lássuk milyen termés várható idén és hogyan alakulnak az árak.
Rengeteg gazda esett kétségbe, amikor reggel megpillantották a fagyos, havas kerteket, tájat. Nem csoda, hiszen országszerte a gyümölcsösökben már virágba borultak a a korai szilvák, a kajszik, a cseresznyék és a körték is.