Rengeteg magyar fiatal fejében fordul meg az öngyilkosság: ezekre a jelekre figyelj, van segítség!
Társadalmi szinten komoly és átfogó segítségre van szükségük a mentális nehézséggel küzdő fiataloknak.
Társadalmi szinten komoly és átfogó segítségre van szükségük a mentális nehézséggel küzdő fiataloknak.
Idén tizenkettedik alkalommal hirdették meg a Nyári diákmunka programot, amelyben közel 29 ezren vettek részt.
A TikTok egy volt alkalmazottja szerint az algoritmusok gyakran nem megfelelő, sőt káros tartalmakat ajánlanak tizenéveseknek.
Az elmúlt napokban két tinédzser tragikus halálát okozta a figyelmetlenség és a KRESZ szabályok megszegése a síneken.
A Z generációsok több mint fele rendszeresen olvas, harmaduk legalább háromhavonta vásárol könyveket.
A lakásvásárlást tervező fiatalok döntő része - 72 százaléka - részben hitel segítségével oldaná meg a költözést.
Három fiatalt a Dunába sodort a vihar szerda este Budapestnél. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint a Rudas-fürdőnél maguk tudtak kimászni a vízből.
A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során.
Fiatal bulizókat kérdeztünk a Szigeten, a Cashtag arra volt kíváncsi hogy mit mondanak a fizetésekről és a megélhetésről maguk az érintettek.
A fiatalok körében népszerű még az orvosi, informatikai és műszaki képzési terület is.
A fiatalok nem isznak borokat, mert nem is ismerik azokat, és az ágazatnak valami mást kellene kitalálnia - vélekedik egy borász.
A nyári időszak egyszerre jelentheti a fiatalok számára a kikapcsolódást és a szórakozást, valamint diákmunkák, időszakos munkák vállalását is.
Világszinten, az OECD adatai szerint a 20-29 éves fiatalok fele a szüleivel élt 2022-ben, míg 2006-ban ez csak 45% volt.
Norovírussal fertőződött meg több fiatal egy hazai zenei fesztiválon – hangzott el az ATV Híradóban.
Még Mark Zuckerberg is tisztában van azzal, hogy a 20 évvel ez előtt alapított közösségi platform, a Facebook, egy ideje már kiesett a tizenévesek és a fiatal felnőttek kegyeiből.
A legújabb CashTag epizódban a Pénzcentrum saját könyvajánlójával jelentkezett, amelyben mindenki megtalálhatja a hozzá illő, legérdekesebb olvasmányt.
Tökéletes harmóniában találkozó keménység és könnyedség, szellemes labdajátékká ötvöződő fizikai erő és állóképesség: mindezek a már itthon is egyre népszerűbb rögbi tulajdonságai.
A mai fiatalokat gyakran éri a vád, hogy nem hajlandók elhagyni a családi fészket, miközben szüleik hasonló korukban már régen önellátók voltak.
Érdemes figyelni a különféle akciókat, hogy kedvező áron tudjuk beszerezni a legalapvetőbb dolgokat a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez.
Ma este eldől, hogy a több mint 120 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.