Nem is hinnék a szülők, de ezzel csak rontanak a hisztin: így lesz diszfunkcionális felnőtt a gyerekből
Azok a gyerekek, akik digitális eszközt kapnak a kezükbe a dührohamaik csillapítására, nem tanulják meg, hogyan szabályozzák az érzelmeiket.
Azok a gyerekek, akik digitális eszközt kapnak a kezükbe a dührohamaik csillapítására, nem tanulják meg, hogyan szabályozzák az érzelmeiket.
A Queensland államban végzett egészségügyi felügyeleti vizsgálat rávilágított a termékenységi minták azonosításával és nyomon követésével kapcsolatos rendszerszintű hiányosságokra.
Az egyszülős családban felnővő gyerekek bő 50 százaléka nem fog 2024-ben nyaralni, minden bizonnyal elsősorban anyagi okok miatt.
Világszinten egyre több embernél diagnosztizálnak tejcukor érzékenységet, átlagosan a népesség 65 százalékára jellemző.
A Bankmonitor kalkulátorán keresztül igénylők több, mint harmada még piaci hitelt is felhasznál lakáscélja megvalósításához.
A kormány szerint a diákok már nem figyelnek eléggé az órákon az okostelefonok miatt.
Az autizmus - más néven autizmus spektrumzavar (ASD)- az agy fejlődésével kapcsolatos állapotok sokszínű csoportja.
Az ország történelemtanárával Balatoni Józseffel, azaz Jocó bácsival beszélgettünk.
Sok száz kilométert kell utazniuk az akut betegeknek is, kétszáz műtét maradt el eddig Szegeden.
Minden ötödik iskoláskorú gyerek dohányzik Magyarországon, a 15-19 éves diákok 40 százaléka volt már részeg, minden tizedik tanuló használt már nyugtatót vagy altatót élete során.
Egy profi animátor vagy bohóc óradíja több tízezer forint, és egy tematikus gyerekzsúr összköltsége könnyen elérhet vagy meghaladhat akár több százezer forintot is.
Ha hétvégére végre eláll az eső, a vidék összes gyereke légváras-bábszínházas-játszóházas szabadtéri partikon tombolhatja ki magát: már most lehet válogatni a jobbnál jobb helyszínek közül…Soroljuk is, hová mindenhová lesz érdemes kiruccanni!
Hollandia azonnali hatállyal leállítja a külföldről történő örökbefogadást, a továbbiakban nem fogadnak el új kérelmeket, a folyamatban lévő eljárások azonban lezárulhatnak.
A játék, az élmény és a könyv a legnépszerűbb gyereknapi ajándék a magyar családoknál.
Nagyon veszélyes tárgyak voltak az iskolai ebédben Iregszemcsén, egy kisfiú nyelvét meg is vágta egy üvegdarab.
A szabolcsi rendőrök az áldozat eltűnéséről tett bejelentést követő három órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt.
Gyermek elsősegély információs táblákat helyeznek ki országszerte a játszótereken.
Be kellett volna kapcsolnia a vészcsengőnek a fejekben, amikor azt látták, hogy a 12 éves bőnyi kislány halállistát ír a környezetében élőkről.
Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerint a legfrissebb márciusi adatok is igazolják, hogy remekül indult a CSOK Plusz.