Ezzel a betegséggel minden szülőnek számolnia kell ebben a tanévben: érdemes odafigyelni rá
Ahogy elindul a tanév, néhány napon belül sokszor tüsszög, köhög a gyerek, fáj a torka.
Ahogy elindul a tanév, néhány napon belül sokszor tüsszög, köhög a gyerek, fáj a torka.
Szeptemberben azok a családok is hajlanak arra, hogy pszichológusi segítséget kérjenek, akik a nyár elején abban bíztak, idővel megoldódnak a gyermekük problémái.
Hiába az ingyenes közoktatás, sok családra komoly pénzügyi terhet ró a szeptember, még akkor is, ha maradt olyan tanszer, amit idén is tud használni a gyerek.
Decemberben közel 8 százalékkal kevesebb – tükrözve azt, hogy a járvány idehaza márciusban robbant be.
Sokszor egyenesen a nyaralásról érkeznek a fül-orr-gégész rendelőjébe a kisgyerekes családok.
Vannak olyan családok azonban, akiknek lakóhelye közelében nincsen állami bölcsőde, vagy túl kevés a férőhely, így ha a szülők vissza akarnak térni a munkába, magánintézménybe kell adniuk gyermeküket. A magánbölcsőde viszont nem olcsó mulatság.
Sok kisgyermek kezdi meg ősszel bölcsődét, nyár végére általában betelnek a férőhelyek.
Csak reménykedni tudunk, hogy digitális oktatás-mentes, nyugodt őszünk lesz.
Egyre kevesebb helyen kell a szájat és az orrot, ám a felhőtlen napsütésben kényelmesebb lehet a szemet eltakarni.
Átlagosan 2-6 ezer forint között vásárolnak strandjátékot az idei nyáron a magyar szülők. Nyaralást a kisgyermekes családok kicsivel több mint fele tervez.
Mennyi idő az örökbefogadás, mi az örökbefogadás menete? Tudd meg, az örökbefogadás mennyi idő 2021 során, az örökbefogadás hogyan történik? Ki fogadhat örökbe gyereket?
A magyarok háromnegyede nem találkozott még olyan játszótérrel, ahol fogyatékkal élők is játszhattak volna.
Ahogy elkezdődik a vakáció, úgy növekszik a gyerekbalesetek kockázata: jönnek a csonttörések, fogtörések, mérgezések, a kutyaharapás és a kullancscsípés.
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) támogatja a 12 év feletti korosztály COVID-19 elleni védőoltását.
A gyerekeknek ugyanúgy az interneten lehet időpontot foglalni, a beleegyező nyilatkozatot mindenképp vinni kell.
Gyorsabb és hatékonyabb lesz a tartásdíj behajtása a jövőben az azt nem fizető szülőtől.
Egy éven belül a hazai jogrendnek is alkalmazkodnia kell egy 2019-ben elfogadott uniós irányelvhez, amely kimondja, hogy mennyi a minimum apaszabadság. Nálunk ez jelenleg 5 nap.
A vizsgált esetekben egyetlen gyermek sem halt meg, többségüket hat hónapon belül tünetmentesen elbocsátották a kórházból.
Jelentősen nőtt a természetes fogyás mértéke 2021 első négy hónapjában.
Mi a helyzet, ha az elvált szülők közösen gyakorolják a felügyeleti jogot? Ki dönt a gyermek oltásáról?