Óriási bajban van a Tesla: ezt a botrányt nem vihetik el szárazon
A Tesla austini gyárában történt halálos baleset miatt az amerikai munkaügyi hatóságok szabálysértést állapítottak meg a vállalatnál.
A Tesla austini gyárában történt halálos baleset miatt az amerikai munkaügyi hatóságok szabálysértést állapítottak meg a vállalatnál.
Kilencven éves korában elhunyt Nógrádi László, a Csepel Művek Kerékpárgyárának egykori igazgatója.
Három személy ellen emelt vádat az ügyészség a Székelyudvarhelyen 2023 decemberében történt tragédia ügyében.
Az ausztráliai Queensland államban súlyos áradások pusztítanak, amelyek következtében egy nő életét vesztette.
Elgázolt egy embert egy személyvonat Sümeg és Uzsa között.
A hatóságok folytatják a kutatást és a mentési munkálatokat. A baleset körülményeinek kivizsgálása várhatóan hosszabb időt vesz majd igénybe.
A világhírű amerikai filmrendező, David Lynch 78 éves korában hunyt el - jelentették be a művész Facebook oldalán.
2024-ben összesen 6 372 lakástűz keletkezett, 81-el kevesebb, mint 2023-ban. Az év folyamán 113 ezer négyzetméternyi épített terület égett le.
Az új-kaledóniai hatóságok pénteki közlése szerint cápatámadás okozta egy 40 éves férfi halálát a szigetcsoport egyik szigetén.
Kisrepülő zuhant egy kaliforniai bútorkárpitüzemre, halálos áldozatok és sérültek is vannak.
Alig néhány nappal a létavértesi eset után, ismét halálos áldozatot követelt egy szilveszteri tűzijáték.
A mentőket országszerte 18 esetben riasztották szilveszterkor pirotechnikai eszközzel kapcsolatos kéz, arc vagy szemsérülésekhez.
Egy halottja is van a tűzijátékozásnak, de részleteket nem közölt a rendőrség. Eljárásból összesen 21 indult különféle visszaélések miatt
Jimmy Carter - a 39. amerikai elnök - 2002-ben kapta meg a Nobel-békedíjat.
Az épületben négyen tartózkodtak, mind a négyen szén-monoxid-mérgezést szenvedtek.
Katalóniában a hegyekben balesetben meghalt a spanyol Mango ruhatervező és -értékesítő cég alapítója.
Az OpenAI egykori kutatója, Suchir Balaji 26 éves korában elhunyt San Franciscóban.
Halálos ítéletet kellene kiszabni az izraeli vezetőkre, nem letartóztatási parancsot adni ki ellenük - jelentette ki hétfőn Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.
A nő eltűnését barátnője jelentette be, akivel addigra már találkoznia kellett volna Olaszországban.
pár órával ezelőtt tragikus hirtelenséggel 53 éves korában elhunyt Hadas Kriszta.