Tényleg itt tartunk? Brutális, mennyi ember melózik feketén
Szégyen, mi megy az építőiparban.
Szégyen, mi megy az építőiparban.
A tavaszi felvételi eljárásban összesen 107 695-en jelentkeztek.
Semmi sem szegi a magyarok kedvét: továbbra is sokan döntenek úgy, hogy külföldön próbálnak szerencsét. A magasabb fizetések mellett csábító az is, hogy sok helyen nem számít, van-e valakinek végzettsége, a munkatapasztalat a mérvadó. Nyelvtudás nélkül viszont esély sincs elhelyezkedni.
Szijjné Kállai Ildikó lett a Spar Magyarország új humánerőforrás vezetője. A szakember a Praktikertől érkezett Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatójához. A SPAR hosszú távú HR-stratégiájának célja, hogy a legvonzóbb munkahely legyen a kereskedelemben.
Jelentős mértékben, átlagosan 10-15 százalékkal emelkednek a bérek május 1-jétől a Fornetti Kft-nél. Két éven belül már a negyedik béremelést hajtja végre a vállalat, amely a jelenlegi intézkedéssel éves szinten több mint félmilliárd forinttal többet fordít a dolgozóira.
A Lauder Javne Iskolát 1990-ben alapították, ma óvodától az egyetemi felvételiig szolgálja ki azokat a családokat, akik zsidó iskolába szeretnék járatni a gyerekeiket, és a hagyományostól eltérő, nyitott iskolában szeretnék, ha nevelnék őket. Az iskola meglehetősen nagyra nőtt, idén szeptembertől már közel 900 diák fog a Lauderben tanulni. Horányi Gáborral beszélgettünk az általa főigazgatóként vezetett intézményről, annak vallási szemléletéről, a digitális oktatásról és szóba kerültek a közoktatás problémái is.
Van annak jobb helye is.
Százával keresik a fizikai munkásokat Magyarországon.
Jobbak a bérek, és mivel nincs messze, a családtól sem kell távol lenni: sokan inkább nap mint nap ingáznak. Nyáron várhatóan még több magyar vállal majd munkát a nyugati szomszédunknál.
Rengeteg kiválóan fizető állásra lehet bukkani már Magyarországon is. Annak ellenére, hogy a statisztikák szerint szinte alig van azok, akiknek nincs munkája. De mi lehet ennek az oka? Erre a kérdésre keresi a választ a Pénzcentrum.
Vajon konkrét lépéseket is tesznek?
Jogerősen pert nyertek a Malév Zrt. dolgozói az állammal szemben. Több mint 2 milliárd forintot ki kell fizetnie az alperesnek a volt dolgozók felé.
Sokan azt hiszik, hogy cégen belül a cafeteriát egységesen kell adni, pedig ez nem feltétlenül igaz. A szabályokat ugyanis csak az azonos munkakörben, felelősségi körben dolgozó munkatársakra kell érvényesíteni. Ahogy a munkabérnél sem szokott senkinek fejtörést okozni, hogy egy gépészmérnök más összeget kap, mint egy irodavezető, úgy a juttatások terén sem sérti meg a munkáltató az egyenlő bánásmód szabályait, ha nem egyforma értékben biztosítja számukra a cafeteria keretet.
A munkaerőpiac átalakulásával a munkahely jelentése és szerepe egészen más, mint néhány évvel ezelőtt. Egyre több munkáltató ismeri fel a munkakörnyezet jelentőségét a dolgozók bevonzásában és megtartásában, és használják az irodát munkáltatói márkájuknak egyfajta lenyomataként.
Ötödik alkalommal adták át a legvonzóbb magyarországi munkáltatóknak járó díjat, melyen újra nagy multik taroltak. Élen a Mercedes, az IBM és a Bosch.
Nem csoda, hogy Magyarországot - sokszor keserűen - összeszerelő országnak is szokták nevezni. Egy frissen közölt Eurostat elemzés szerint ugyanis hazánk sereghajtónak számít, ami az egy óra munkára eső munkáltatói költségeket illeti. A különbségek ráadásul Nyugat- és Kelet-Európa között elképesztők.
Mozdonyvezetők jelentkezését várja egy vasúti szállítmányozással foglalkozó cég, a fizetés akár bruttó 900 ezer forint is lehet. Azt is mutatjuk, hogy mi kell ahhoz, hogy mozdonyvezető lehess.
A fejlett országoknak bevándorló munkaerőhöz kellene folyamodniuk annak érdekében, hogy ellensúlyozzák aktív életkorú lakosságuk elkerülhetetlen csökkenését és a gazdaságnak a népesség elöregedéséből adódó lassulását - javasolja a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
Az idén több mint 107 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe, ez a szám nagyából megfelel a korábbi évek adatainak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kikapott a volt világelső Garbine Muguruzától a 250 ezer dollár (63,4 millió forint) összdíjazású keménypályás monterreyi női tenisztorna vasárnapi döntőjében. Mutatjuk, mennyi pénzt kapott így és mennyit nyert volna, ha legyőzi ellenfelét.