Újabb országrészben indul a bírságszezon: több százezres csekket kaphat, aki ezt nem tartja be
Magyarországon a tiszavirág már csak alig néhány helyen található meg, így védelme kiemelt jelentőségűvé vált.
Magyarországon a tiszavirág már csak alig néhány helyen található meg, így védelme kiemelt jelentőségűvé vált.
A napokban több helyen határidőt hosszabbítottak, így aki siet, még erre a nyárra beszerezheti saját esővízgyűjtő edényét.
Legnagyobb tavunk tűrőképességét feszegetjük minden egyes újabb beruházással, ami figyelmen kívül hagyja a természeti adottságokat és a helyi érdekeket.
A környezetszennyező termékek gyártói által fizetendő díjat megállapító rendelet a Magyar Közlöny június 2-i számában jelent meg.
A probléma oka az lehet, hogy a megengedettnél lényegesen több higanyt, cinket és nikkelt tároltak egy cégnél Lőrinciben, a hulladékhasznosítót csak egy gát választja el a Zagyvától.
A HelloVidék most az akcióterv kiemelt kezdeményezéseit vette górcső alá a Régiók Európai Bizottságának segítségével.
Noha meglehetősen nagy méretű, de ártalmatlan élőlényekről van szó, így irtásuk nem indokolt, sőt komoly pénzbüntetéssel járhat.
Ez már a második nekifutás: 2019-ben egy kilencszintes lakóparkot akartak itt megépíteni.
Egy közösségi médiában terjedő kihívás keretében környezetvédők azt kérik a résztvevőktől, hogy egész májusban ne nyírjanak füvet a portájukon.
Tucatnyi módja van annak, hogy egy cégvezetés csökkentse környezeti lábnyomát.
Különleges trópusi halak viszik már a prímet a Hévízi-termáltóban. Hiába mutatnak jól, mégis hatalmas károkat okoznak a vízben - számolt be róla az RTL.
Nagy mennyiségű hígtrágyát engedtek egy tehenészeti telepről a Harangzugi I. csatornába Öcsödnél, amely jelenleg mintegy öt kilométeres szennyeződés formájában jelentkezik.
Kiakadtak a civilek, a tiltakozók szerint ugyanis a kínai fél úgy beszélt a debreceni akkumulátorgyár építésének a kezdetéről, hogy még meg sincs az összes engedély rá.
A sajtóban "svájci farkasként" emlegetett, M237 kódszámú jeladós állat ügyében most a Facebookon szólalt meg a farkast nyomon követő svájci természetvédelmi csoport.
Az olasz Iveco haszongépjármű gyártó vállalat vezérigazgatója "ostobaságnak" nevezte a járművek károsanyag-kibocsátásának korlátozására tervezett Euro 7-es normát.
Ahogy arról a HelloVidéket tájékoztatták, az Európai Unió Tanácsának svéd elnökségének prioritásai és az ENSZ biológiai sokféleségről szóló egyezményének (COP15) eredményei, valamint a szakbizottság 2023-ra vonatkozó prioritásai szintén úgymond a vitaasztalra kerültek.
A magyarok 77%-a nyitott arra, hogy használt terméket vásároljon, és 64%-uk már vett is ilyen terméket a világhálón
Klímaváltozás Magyarországon: mi a klímaváltozás, miért van klímaváltozás, éghajlatváltozás? Mi a globális felmelegedés elsődleges oka, miért van globális felmelegedés a Földön?
Február végén, március elején rengeteg korai virág bújik elő a földből, de aki kirándulás közben ráakad ezekre a kis virágokra, jobb ha nem tépi le őket.
Valószínűleg az inváziós növényfajok kártékonyságáról és veszélyességéről nem tudván, egyes fajokat a kertekben előszeretettel ültetnek dísznövényként.