Itt a bejelentés: ez az üzletlánc már biztos el fogja fogadni a SZÉP-kártyát
Az elmúlt hetekben a teljes hálózat technikai felkészítése sikeresen lezajlott, így az összes Penny üzletben elfogadják majd a Széchenyi Pihenő Kártyát.
Az elmúlt hetekben a teljes hálózat technikai felkészítése sikeresen lezajlott, így az összes Penny üzletben elfogadják majd a Széchenyi Pihenő Kártyát.
Arculati kézikönyv is készült, amiben pontosan megírják, hogyan kell kinéznie a táblának, amit minden boltban ki kell helyezni.
Az szja-visszatérítést mentesítették az úgynevezett követelésfoglalás alól, a miniszterelnök által jegyzett új rendelet már a Magyar Közlönyben is megjelent.
Heteken belül betiltják a mentolos dohány és cigaretta forgalmazását Magyarországon.
Az idegen anyagokon kívül tilos lesz a mentol, valamint mentolszármazék adalékanyagokat tartalmazó cigaretta és cigarettadohány forgalomba hozatala
Az intézkedés január elején lép hatályba, és a félév végéig tart majd, és már a kormányrendelet is megjelent.
Január 3-tól fizetés nélküli szabadságon lesznek azok a pedagógusok, akik nem rendelkeznek oltással. Ez a szabályozás azokra a létesítményekre vonatkozik, ahol kötelezően elrendelték az oltást.
A veszélyhelyzet idején lejárt okmányok ellenére is fennáll a biztosítók kártérítési kötelezettsége
Kinek jár a garantált bérminimum 2022 évében? Mik a 2022 garantált bérminimum változások, mennyi a garantált bérminimum összege 2022 (garantált bérminimum 2022 nettó)?
Mennyi lesz a minimálbér 2022-ben? Mennyi az osztrák minimálbér? Szakmunkás minimálbér 2022, nettó minimálbér 2022 évében. Tudd meg, mennyi a 2022 minimálbér emelés!
Érkezik a 13. havi nyugdíj, hivatalos az információ, a rendelet is elkészült róla.
Amennyiben sikerül Magyarországon középtávon egy EU bérszinteket figyelembe vevő versenyképest bért biztosítani, abban az esetben az aktív fiatal és képzett munkavállalók elvándorlása is lassítható lesz.
Jelenleg is a veszélyhelyzetben bevezetett Kormányrendelet szabályait kell alkalmazni a Munka Törvénykönyve helyett távmunka esetén. Megállapodás hiányában, az eredeti munkaszerződésben meghatározott munkaidő érvényes a munkavégzés helyétől függetlenül.
A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről.
Azonnali, legalább 18 százalékos tarifaemelést akarnak a budapesti taxisok
Sokan nem tudják, de nekik is jár pénz az államtól, akkor is, ha csak ételallergiások.
A tömegközlekedésen, megállókban kell maszkot viselni hétfőtől. Aki nem tartja be a maszkviselési szabályokat, az pótdíjfizetésre kötelezhető, és a járműről is leszállíthatják.
Szeptembertől életbe lépett a 407/2021 számú kormányrendelet, mely újabb harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatását teszi lehetővé.
A kulturális terület védettségi szabályozását a 484/2020 Kormányrendelet tartalmazza, amely részletesen leírja a védettségi igazolvánnyal látogatható rendezvények körét.
A 2021/2022-es tanév rendjéről szóló kormányrendelet alapján az iskolai év szeptember 1-jén, szerdán kezdődik, és 2022. június 15-ig, szerdáig tart, vagyis a diákoknak összesen 181 napig kell iskolába járniuk.