Megszólalt a minisztérium: így fog kinézni az új KRESZ
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb szereplői, így a gyalogosok és a kerékpárosok számára.
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb szereplői, így a gyalogosok és a kerékpárosok számára.
A címet egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és ha közülük valaki elhalálozik, a cím többi birtokosa dönti el, ki kerülhet a megüresedett helyre.
A fesztivál zászlajára tűzte, hogy a teljesség igényével mutatja be az adott év könnyűzenei koncertkínálatát: a legaktuálisabb nevektől az élő legendákig.
Afrikai szigetek, mint Mauritius és a Seychelle-szigetek, a nászutasok kedvencei, míg a Kanári-szigetek és Djerba az egész kontinens legnépszerűbb nyaralóhelyei közé tartoznak.
"De szeretnék gazdag lenni, / Egyszer libasültet enni, / Jó ruhába járni kelni, / S öt forintér kuglert venni." Így szól a híres vers első strófája.
A Psota-díjat először 2017-ben Hegyi Barbara, majd 2018-ban Hernádi Judit, 2019-ben Für Anikó, 2021-ben Takács Katalin, 2022-ben Molnár Piroska, tavaly pedig Szirtes Ági vehette át.
Az első helyet egekig magasztalják az utca éttermeiért, bárjaiért, élőzenés helyszíneiért és butikjaiért, valamint a közösségi szelleméért.
A kortárs művészet nem csak kreatív és inspirációs forrás, de hidat képez az üzlet és a kultúra között:
Végre eldőlt, hogy a Barbie vagy az Oppenheimer nyerte a hosszútávfutást a magyar mozipénztáraknál, és hogy le tudták-e gyűrni az Avatar 2-t.
A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja élete végéig színpadon állt - írták a közleményben.
Mutatjuk, milyen újdonságokra érdemes figyelni a mozikban 2024-ben is.
A Magyar Teátrumi Társaság már 88 tagot számlál, az őszi tisztújító közgyűlésen megválasztott új elnökség mandátuma öt évre szól.
Az Y és Z generáció tagjai gyakran válnak karrierturistává azért, hogy megtalálják a számukra legjobb munkahelyet. Még akkor is, ha addig több szervezetet hagynak maguk mögött.
Hiába ismerte el felelősségét a pénteki előadás alatt bekövetkezett balesetért Vidnyánszky Attila, és adta be azonnali hatállyal lemondását a Nemzeti Színház igazgatója.
A munkavállalók mozgása világszerte óriási kihívást jelent a vállalatoknak, a nem eléggé elkötelezett és elégedetlen munkavállalók miatt.
Európa egyik legvonzóbb úti célja Varsó, maga mögé utasítva Athént, Londont, Bécset, és igen, Veszprémet is.
Vajon milyen változásokat és fejlesztéseket hozott az EKF-cím a veszprémi térségben és hogyan vonja be a program a helyi szereplőket? Milyen hatással van a program a veszprémi térség turizmusára és gazdaságára?
A 18-21 évesek egyszerűen kimaradtak a járvány és a folytonos otthoni munka miatt abból, hogy meglegyen nekik az ún. office feeling, az irodaélmény.
Öt premierrel készül a Győri Balett a 2023/2024-es évadra, amelyben felújított darabokat is műsorra tűznek. A társulat igazgatója elárulta, milyen műsorokat láthatunk.
Be kell látnunk, nincsen remény arra, hogy méltó és kiszámítható környezetben folytassuk a munkánkat - írták.