Hiány lehet ezekből a lakásokból Magyarországon? Sokan keresik, de már most nincs elég
Egyre élénkül az új lakások iránti kereslet, mégis egyre kevesebb épül belőlük. Idén, a tavalyi évhez képest 26 százalékkal kevesebb lakást adtak át.
Egyre élénkül az új lakások iránti kereslet, mégis egyre kevesebb épül belőlük. Idén, a tavalyi évhez képest 26 százalékkal kevesebb lakást adtak át.
2022 első negyedévében 4 528 új lakás épült, 26%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban.
A legdrágább kerületek toplistája a kínálati négyzetméterárak összevetésében így alakult az első negyedévben: vezet a XII. kerület átlagosan 2,35 millió forinttal,.
A használt és új építésű ingatlanok ára között komoly eltérés van. Ez azonban nem feltétlenül pénzügyi érv arra, hogy inkább egy évtizedek óta álló lakásba költözzünk. Vagy mégis?
Az elmúlt időszakban végbement lakásdrágulás és hitelkamat-emelkedés miatt a kereslet egyre inkább az olcsóbb ingatlanok felé fordult. Ebben a helyzetben a vevők szemében felértékelődnek az alacsonyabb áron elérhető lakóingatlanok is.
Átalakulóban van a lakáspiac: erre utal, hogy az idén a kereslet jelentősen csökkent az eladó lakások iránt.
Mi az hogy szuterén lakás, mi a szuterén lakás jelentése? Tudd meg, mi az a szuterén lakás, avagy pince lakás és milyen szuterén ötletek vannak. Mik a szuterén lakás hátrányai?
A 2022-es év első negyedévben összesen így 39 156 tranzakció zajlott Magyarországon, amely az elmúlt 10 év második legerősebb évkezdése.
A háború és a gazdasági kilátások bizonytalansága miatt stagnálásba váltott márciusban az országos lakáspiac keresleti és kínálati oldala egyaránt.
Használt lakások, illetve családi házak adásvétele pörgette leginkább az ingatlanpiacot az előző hat hónapban.
Kétszámjegyű mértékben nőtt a magyar bankok lakossági és vállalati hitel- és betétállománya 2021-ben az MNB februárban közzétett éves statisztikái szerint. Kérdés, hogy a megemelkedett kamatkörnyezetben továbbra is érvényesülhet-e ez a tendencia.
Kádár kocka, panel, lakópark, kiderült, milyen otthont vesz most a legtöbb magyar.
Folyamatos a változás az ingatlanpiacon, a legutóbbi adatok szerint egyre nagyobb az érdeklődés a családi házak iránt. Most annak jártunk utána, milyen házakban lakott a legtöbb magyar évtizedekkel ezelőtt, illetve mit mutatnak a mostani trendek.
Cikkünkben most annak jártunk utána, hogyan alakultak az átlagárak, a tranzakciószámok, illetve milyen változások történtek régiós szinten, az ingatlanpiacon.
Mik a minősített fogyasztóbarát lakáshitel feltételei? OTP minősített fogyasztóbarát lakáshitel és ERSTE minősített fogyasztóbarát lakáshitel: mit kell tudnunk erről a hitelről?
A téli hónapokban, a december-februári időszakban tovább csökkent a vevői alku lehetősége.
Brutális, ami a budapesti új építésű lakások piacán zajlik. Nemhogy megállt vagy legalább lassult volna az árszínvonal emelkedése, hanem konkrétan kilőtt az elmúlt negyedévben.
A Balaton és a Velencei-tó környékén lévő ingatlanok árából a legkönnyebb Budapesten vagy a fővárosi agglomerációban ingatlant venni.
A válaszadók közel fele (44%) számolt be arról, hogy a lakás- vagy házárakkal szembesülve kompromisszumot kellett kötniük a megvásárolt ingatlannal kapcsolatban.
Akinek van pénze, annak az ingatlanbefektetés a legjobb megoldás, nem nagyon van más, hasonlóan jó lehetőség.