Sorozatos bombariadók Magyarországon: pénteken három plázát, buszpályaudvart is fenyegettek
Még dél előtt összesen négy helyszínt kellett országszerte lezárni bombariadó miatt. Még dél előtt rendőrök zárták le több forgalmas helyet.
Még dél előtt összesen négy helyszínt kellett országszerte lezárni bombariadó miatt. Még dél előtt rendőrök zárták le több forgalmas helyet.
A rakpartot tavaly szeptemberben zárták le legutóbb az autósok elől.
A pesti alsó rakpart Lánchídtól délre eső része nem hajthatnak majd fel az autósok, csak a gyalogosforgalom lesz megengedve.
A rendezvény idején jelentős változásokra kell készülni a fővárosban, a Margitszigetet, a hidakat és a BKK járműveit is érintik a változások.
Újra felfutóban van a járvány Kínában: tudósok szerint bár a járványkitörés súlyos, de kontrollálható.
Az ünnepi rendezvények és gyűlések miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani ma Budapesten; a lezárások módosítják a közösségi közlekedést is.
Este kilenc óráig lezárják a Bajza utcát az Andrássy út és a Szondi utca között, valamint az Aradi utcát a Székely Bertalan utca és a Bajza utca között.
A szigorú korlátozásoknak köszönhetően az országnak a pandémia nagyobb részében sikerült feltartóztatnia a kórokozó terjedését.
Egy friss interjúban beszélt a 2020-as és 2021-es veszteségeiről, és a túlélési stratégiáiról.
Hétfőn forgalomkorlátozások lesznek Budapesten külföldi delegációk miatt.
A hétfőn kezdődő országos lezárás, amelynek során az iskolák online oktatásra térnek át és csak a létszükségletű boltok tarthatnak nyitva, 20 napig fog tartani Ausztriában
Forgalomkorlátozások lesznek a hétvégén a Hősök tere és a Papp László Sportaréna környékén.
Forgalomkorlátozás lesz az M0-ás és a 6-os főút csomópontjában, a Csepel felől érkező forgalom lehajtó ágán november 2-10. között helyreállítási munkák miatt.
Az október 23-i megemlékezések, illetve politikai rendezvények miatt lezárásokra kell készülni Budapest belvárosában.
Több mint tízezer résztvevőt - köztük mintegy ezer külföldi vendéget - várnak a szombat-vasárnap sorra kerülő 36. Spar Budapest Maraton futófesztiválra.
Egy büfés jelezte a hétfői új helyzetet: a vendégek a mai naptól nem tudják megközelíteni a területet, így a büfésort sem, ugyanis minden kaput lezáratott az üzemeltető.
Vasárnap várhatóan reggel 6 és délután 14.30 között forgalmi korlátozásokat vezetnek be. A lezárások a közösségi közlekedést is érintik.
Bár Ausztria, Csehország, Szlovákia mindegyikében súlyosbodik a koronavírus-járvány, az államhatárok lezárása a közeljövőben már nem jöhet számításba.
Az egy hónapos lezárás alatt minden tervezett munkát elvégeztek a szakemberek az M3-as metró felújításán.
Egy újabb hullám ismét a szakadék szélére sodorhatja Zalatnay Saroltát. Attól tart, hogy az éneklésből már nem fog tudni annyit félretenni, hogy öregségére elegendő legyen.