Ilyet sem minden nap látni a Balatonnál: lassan már lépéskényszerben lesznek a hatóságok?
Még nem tudni, lesz-e vízeresztés, de a magyar tenger vize most kimondottan magas. Szűk három hét alatt a vízszint 14 centimétert emelkedett.
Még nem tudni, lesz-e vízeresztés, de a magyar tenger vize most kimondottan magas. Szűk három hét alatt a vízszint 14 centimétert emelkedett.
Az idén nyáron kimondottan kedvezően alakult a Balaton vízminősége, a tó nyíltvizében sem az algák mennyisége, sem az összetétele nem volt kifogásolható ebben az időszakban.
A magyar tenger vízminőségéről és állapotáról Vörös Lajos, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutató emeritus professzora tartott tájékoztatót.Azt vizsgálták, melyek azok a fizikai és kémiai körülmények, amelynek hatására megjelenhetnek az algák.
Úgy tűnik, beváltotta a reményeket a Balaton Kiemelt Térségi Klímastratégia. Az ezzel kapcsolatban elvégzett feladatokról szeptemberi ülésén számolt be a Balaton Fejlesztési Tanács.
Jókora a szórás árak tekintetében a Balatoni nyaralóknál: új fejlesztésekben nem ritkák a bő 2,5 milliós négyzetméterárak, használtat viszont már 1-1,5 millióért is kifoghatunk.
Harminc, de akár negyven százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a szövetség adatai szerint a Balatonon a mostani szezonban, és ők is inkább hétvégén. Hétköznap még kevesebben választják a magyar tengert.
Kiszámoltuk egy négytagú családnak mennyibe kerül egy nap Balaton szállás nélkül. Nem hittünk a szemünknek.
Legnagyobb tavunk tűrőképességét feszegetjük minden egyes újabb beruházással, ami figyelmen kívül hagyja a természeti adottságokat és a helyi érdekeket.
A HelloVidék most a Balaton vasúti körüljárhatóságának kérdését vette górcső alá az eddig napvilágot látott fejlesztési dokumentumok, helyzetértékelések és társadalmasítási vélemények tükrében.
Tavaly ősszel indítottuk útjára a Pénzcentrum hivatalos YouTube-csatornáján a CashTag-vlogot. Nézzük, melyek voltak az idei adások fókusztémái!
A tó környékén a strandoláson kívül még rengeteg mindent lehet csinálni: például végigkóstolni a legjobb éttermek, büfék, halsütők kínálatát.
A járványhelyzet végével a munkaerőhiány újra az egyik legkritikusabb tényező a gazdaságban: egyes szektorokban még a járvány előtti időszakhoz képest is romlott a helyzet.
A CashTag, a Pénzcentrum videosorozata most körbejárta a Balatont, hogy kiderüljön, mi vár ránk 2022 nyarán.
Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipari Testületének elnöke, és Sárvári-Deák Zsófia, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára mesélt a piaci trendekről.
A Balaton kezdi kinőni a „csupán egy nyaralóhely” státuszt. Egyre több szezonon kívüli rendezvényt, kirándulós és szabadidős programot találunk.
A HelloVidék autóba ült és körbejárta a magyar tenger egy déli és egy északi szakaszát is. Megnéztük az éttermek és kávézók látogatottságát, de néhány népszerű turisztikai látnivaló vendégszámát is.
A magas partfalak veszélyei, a talajerózió hatásai, nádas és tőzegtüzek, földrengések. Ezeket a témákat érintette a „Katasztrófa esetek a Balaton Régióban és a természeti és kulturális értékek védelme” az a konferencia, amelyen a HelloVidék is részt vett.
Alkalmazkodik a klímaváltozás hatásaihoz, növeli a térség népességmegtartó-képességét, fejleszti az egészségipar szerepét, elmozdul a nulla emissziós régió felé, de a szezonalitással is felveszi a harcot a következő években a Balaton térsége.
A Balaton, jellegéből adódóan egészen más fejlesztést kíván, mint az ország bármely, más térsége. A Balaton fejlesztésével kapcsolatos aspektusokra fókuszáló tanácskozáson a HelloVidék is részt vett.
Egyre több ponton fejlesztik a Balaton menti természeti kincseket bemutató központokat, látogatóhelyeket, kilátókat és bemutatóhelyeket. A HelloVidék most összeszedte az elmúlt időszak legjobb fejlesztéseit.