900 ezer magyar nő állása van veszélyben: nem várt helyről jöhet az utolsó mentőöv
Egy most induló, ingyenesen elvégezhető kurzus azoknak a nőknek szeretne segítséget nyújtani, akik motiváltak és nyitottak az új tudás befogadására.
Egy most induló, ingyenesen elvégezhető kurzus azoknak a nőknek szeretne segítséget nyújtani, akik motiváltak és nyitottak az új tudás befogadására.
Minden igyekezet ellenére a nemek közti egyenlőtlenségek nem csökkentek tovább a munkahelyeken az elmúlt években.
A magyarok több mint egyharmada a megváltozott körülmények között is legalább heti egyszer jár bevásárlóközpontba, derül ki egy friss kutatásból.
Kérdőív segítségével mérték fel, mely készségek és üzleti ismeretek terén van szüksége leginkább segítségre.
Fontos a fenntarthatóság és az autó megbízhatósága, korunk előrehaladtával a világosabb színeket kedveljük, vezetés közben sokat káromkodunk és szeretünk nevet adni az autónknak.
Meglepő milyen jól állnak a magyar nők a nemzetközi összehasonlításban
Bár arányaiban sok nő jelentkezik egyetemre és végez jó eredménnyel, kevesen maradnak a pályán vagy érnek el magasabb tudományos fokozatot.
Újabb statisztikában látszik meg brutálisan a koronavírus pusztítása: megugrott a férjüket, feleségüket elveszítők száma Magyarországon.
Átlagosan 41 percenként kigyulladt egy otthon.
Szárnyal a szegmens!
Hát ez nem hangzik túl jól.
Rablók vadásznak a magyarok pénzére.
Galgóczi Ágnes arra kért mindenkit, hogy a húsvéti ünnepek alatt is tartsa be a járványügyi és higiénés szabályokat.
Figyelni kell a jelekre.
Súlyos hiba.
Mielőbbi oltást szeretnének a kiskereskedelmi dolgozók.
És azt is, hogy mi alapján.
Ezt sokan meg fogják érezni.
A Pénzcentrum 2021. április 1.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a hatoslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
"Ez már az elejétől benne volt a családunkban, hogy tanulni, kell, és akkor lehet belőlem bármi" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjúban Schwéger Zsófia, festő. Az immáron Londonban élő művésszel Budapesten beszélgettünk eddigi pályája alakulásáról, a művészetben kialakuló brutális versenyhelyzetekről, illetve arról is, Magyarországon mekkora közönség tud megfizetni egy több millió forintos festményt. A magyar festő ráadásul azon kevesek közé tartozik, akinek hamarabb volt New York-i galéria-képviselete, mint magyar.