Gyászol a sportvilág: meghalt a legidősebb olimpiai bajnok, Keleti Ágnestől vette át a címet
A volt kerékpáros 101 éves volt, a tavalyi olimpia megnyitóján meg a lángot is vitte.
A volt kerékpáros 101 éves volt, a tavalyi olimpia megnyitóján meg a lángot is vitte.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetője felszólította amerikai partnereit, hogy lépjenek fel az Enhanced Games ellen.
Kereken száz nap múlva kezdődik Milano-Cortinában a 2026-os téli olimpia, ebből az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót.
Bár a világkupa-sorozaton 60 millió forintnál több pénzdíjat nyert, egyetemi státusza miatt nem juthat hozzá a nyereményhez Kós Hubert.
A Svájci Legfelsőbb Bíróság nem adott igazat az olimpiai bronzérmes úszó Kenderesi Tamásnak, akinek így érvényben marad doppingvétség miatt kiszabott négyéves eltiltása.
Shane Ryan, háromszoros olimpikon ír úszó bejelentette, hogy részt vesz a doppingszerek használatát engedélyező Enhanced Games versenyen
Nem lesz meg időben a jégcsarnok, ami pedig az olimpián is fontos szerephez jutna majd februárban.
Befejezi versenyzői pályafutását Ariarne Titmus, az ausztrálok négyszeres olimpiai bajnok úszónője.
Hatvannyolc éves korában meghalt Alekszandr Gyityatyin háromszoros olimpiai bajnok szovjet tornász.
Caster Semenya olimpiai bajnok futó hét év után befejezi a jogi küzdelmét az atlétikában érvényes nemi alkalmassági szabályok ellen.
Negyedszázada már, hogy elindult egy páratlan történet, a magyar vízipólósok megkezdték a tíz éven át tartó dominanciájukat a sportban.
A milánói városi tanács jóváhagyta a San Siro stadion eladását az AC Milan és az Internazionale számára, ami jelentős előrelépés a klubok saját stadionjának építése felé.
Gulyás Michelle még nem indult el sérülése után a világbajnokságon, de így legalább van ideje pihenni - ezúttal egy varázslatos görög szigetről jelentkezett.
Federica Brignone olasz síző még nem tudja, mikor térhet vissza a versenyzéshez a lábműtétje után.
Botswana nemzeti ünnepnapot hirdetett a tokiói atlétikai világbajnokságon aratott történelmi győzelem tiszteletére.
A klímaváltozás miatt át kell alakítani az olimpiai sportok versenynaptárát Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke szerint.
Az NHL játékosok 12 év után térnek vissza a téli olimpiára, ami Gary Bettman NHL-biztos szerint jelentős hatással lesz a ligára.
Keely Hodgkinson, olimpiai 800 méteres bajnok súlyos sérülésből felépülve készül az atlétikai világbajnokságra.
A világ legjobb atlétái készülnek a tokiói világbajnokságra, ahol több versenyszámban is világrekord-kísérletek várhatók.
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára szerint a februári téli olimpián tizennégy magyar versenyző részvétele várható.