Megszólalt az NNK virológusa: aki már volt beteg, azt is be kell oltani
Nem jelent majd teljes védettséget?
Nem jelent majd teljes védettséget?
Holnaptól indul a regisztráció a koronavírus-vakcinára.
Néhány napon belül megérkezhet egy kínai vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja Magyarországra.
Mindig az a fránya pénz.
Ha nem is a tömeges, de a széleskörű.
A BioNTech-Pfizer gyártású vakcina így a világon elsőként a briteknél válik használhatóvá.
Ez a nap is lassan eljöhet.
Ma adják be a kérelmet.
Gyártási hiba áll a háttérben.
Új projekt indul idehaza.
95 százalékos hatékonysággal fejezték be a ribonukleinsav-hírvivő technikán alapuló védőoltás klinikai tesztelésének utolsó szakaszát.
„Nagyobb bűnt, hogy a felelős emberi magatartás ellen agitálnak egy halálos járvány idején, elképzelni is nehéz” – így vélekedik a SZTE virológusa a vírustagadókról. Interjú
Azokba a megyékbe, ahova szükséges, napokon belül újabb adag vakcinát szállítanak ki.
Az EU 4,5 milliárd dollárt (1 367 milliárd forint) kér tőlük.
"Legyünk türelemmel, és ennek az egésznek hamarosan vége lesz."
Nincsenek súlyos mellékhatásai.
Sztella Kiriakidesz, az unió egészségügyi biztosa közölte, hogy az EU már tárgyal az esetleges vásárlásról, de még nem született meg a megállapodás.
Szijjártó szerint már a magyarországi gyártásról is tárgyalnak.
Európában olcsóbb lesz, mint az USA-ban.