Pánik tört ki a balatoni strandon: sikoltozva menekültek az emberek + videó
Hatalmas riadalom tört ki Balatonkenesén a szabadstrandon, miután egy róka tévedt a fürdőző gyerekek közé – írja a Ripost.
Hatalmas riadalom tört ki Balatonkenesén a szabadstrandon, miután egy róka tévedt a fürdőző gyerekek közé – írja a Ripost.
A legrövidebb nyílt vízparttal pedig a balatonkeresztúri Vitorlás utcai strand rendelkezik, ahol a nádas egy 2-3 méter széles nyílásán át vezető stégen lehet a vízhez jutni.
Itt a lista a Balaton északi és déli partján található szabadstrandokról, ahol belépő fizetése nélkül lehet csobbanni a Balatonba.
A magas árak mellett szellősen telített strandok látványa fogadja a nyaralni vágyókat a Balatonnál.
Nem érdemes kockáztatni. A Duna gyönyörű, de veszélyes is lehet.Nem érdemes kockáztatni. A Duna gyönyörű, de veszélyes is lehet. A Budapesti Rendőr-főkapitányság mutatta be azokat a strandokat, ahol bátran fürödhetünk.
Tavaly a Dunából összesen 44 holttestet emeltek ki, ebből 11 haláleset volt a fürdőzéshez köthető.
Kezdődik a szezon a dunakeszi szabadstrandon. Idén a kutyások is bátran kilátogathatnak, külön partszakasz áll a rendelkezésükre.
A Pénzcentrum egyesével felkereste az önkormányzatokat, hogy tisztább képet kapjunk, és megtudjuk, hogy készülnek a szezonra.
Tiszabábolna 343 lelket számláló község Borsod-Abaúj-Zemplén, a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetben lévő, Tisza-melléki település. Mától nyugodt életvitele, szépsége mellett szabadstrandjával is csábít a falucska.
Most annak mutatunk eldugott, kevésbé ismert helyeket, akik nem szeretik sem a tömeget, sem a zsúfoltságot.
Semmi nem esik jobban a kánikulai melegben, mint megmártózni egy hűs tó vizében, ahol a természet szépségében is gyönyörködhetünk. A most bemutatott, Tisza-tavi strandokon ráadásul tömegnyomorra sem kell számítanunk.
Július közepén nyit meg a szabadstrand a Római-parton. Idén is szigorú szabályok mellett lehet csak fürdeni a Dunában.
10 magyarországi strandon kifogásolt, vagy tűrhető a víz minősége az NNK szakértője szerint. Többek között Tiszakécskén és Gárdonyban is találtak hiányosságokat a méréseken.
Igazi nyárias meleg hétvégével búcsúzik tőlünk a június.
Ezzel a pár szabállyal érdemes tisztában lenni, mivel súlyos bírságot kockáztat az, aki nem a megfelelő helyen csobban.
Még a szezon előtt érdemes tudni, hol milyen árak fogadnak minket a balaton környékén.
Velence Város Önkormányzatának képviselői és az EFOTT fesztivál szervezői az elmúlt napon mindenki megelégedésére közös, kompromisszumos megoldásra jutottak: a Sukoróban rendezett fesztivál Velence irányából is megközelíthető lesz.
Múltkor annak jártunk utána, milyen tófürdőkben hűsölhetnek az ország keleti felében élők vagy oda kirándulók. Most azt mutatjuk meg, milyen szabadstrandok várják az érdeklődőket a Felső-Tisza gyönyörű partszakaszain.
Közel vannak és ingyen csobbanhat az egész család ezeken a helyeken: itt a lista.
Beköszöntött a kánikula, egy kis hűsítő csobbanásra vágyunk. De mit csináljon az, aki nem a Balaton közelében lakik, és nem tud leruccanni a magyar tengerre, hogy mártózzon egyet? Mutatunk öt kiváló szabadstrandot az ország keleti részében.