Hatalmas bravúr Szegeden: műtüdővel mentették meg két kismama életét
Kész csoda! Gyógyultan távozhattak azok a kismamák, akiket a koronavírus-járvány okozta súlyos tünetek következményeként műtüdőre kapcsoltak.
Kész csoda! Gyógyultan távozhattak azok a kismamák, akiket a koronavírus-járvány okozta súlyos tünetek következményeként műtüdőre kapcsoltak.
A turizmus fejlődési pályája új szakaszba lépett azzal, hogy 2020 őszén megtörtént a 11 turisztikai térség kijelölése. Így jött létre a korábbi Dél-Dunántúl régió helyett a Szeged és térsége, valamint a Gyula és térsége turisztikai térségek.
Munkaerő-piaci körképünk legújabb állomása az ország legnagyobb kiterjedésű régiója, a Dél-Alföld. Újfent arra voltunk kíváncsiak, hogy a világjárvány óta milyen munkaerőpiaci változások mentek végbe, hogyan alakultak a bérek, kikre, milyen szakemberekre van most leginkább ebben a régióban kereslet.
Bár egyre keservesebbek az árak, még vannak megyék, falvak ahol akár pár millióért már hozzájuthatunk álmaink otthonához.
A 2021-es évben megvalósult a Szegedi Tudományegyetem fenntartóváltása. Az egyetemi tanárok alapbére jövőre átlagosan 40, az egyetemi docenseké 33, az adjunktusoké 60, a tanársegédeké 78%-kal nő.
A járványhelyzet miatt tavaly többnyire nem tartották meg az eseményt, de idén korlátozásokkal együtt, de megrendezésre kerülnek az adventi vásárok. Kíváncsiak voltunk, hogyan készülnek a települések, ezért helyzetértékelést végeztünk.
A Szegedi Tudományegyetem alapításának centenáriuma tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank 10 000 Ft névértékű ezüst, valamint 2000 Ft névértékű színesfém emlékérméket bocsátott ki.
Egy keddi utasítás értelmében a szegedi egyetem dolgozóinak 45 napon belül be kell oltania magát...
Számos önkormányzat támogatja egész évben a rászorulókat, és ez az advent időszakában sincs másképp. A Pénzcentrum utánajárt annak, hol milyen lehetőségek vannak, ki milyen segítséget kérhet a városától.
A felmérésből az is látható, hogy csupán a lakosság töredéke szeretne elutazni egy külföldi városba egy hosszú hétvégére.
Vasárnap rendezik a rovarfogó növények napját a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, az érdeklődőknek több mint hatvan szárazföldi húsevő fajt és fajtát mutatnak be.
Számos településen észlelhető volt emelkedés. Erősen emelkedő tendencia jellemzi a budapesti és szegedi vízmintát.
A nyári főszezon áremelkedést hozott az albérletpiacon. A debreceni, a szegedi és a pécsi egyetemistáknak is mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, mint tavaly.
Beköszöntött a kánikula, egy kis hűsítő csobbanásra vágyunk. De mit csináljon az, aki nem a Balaton közelében lakik, és nem tud leruccanni a magyar tengerre, hogy mártózzon egyet? Mutatunk öt kiváló szabadstrandot az ország keleti részében.
Még egy olyan szellemes szlogent is kitaláltak neki, mint az, hogy „Lapos – Magasan a legjobb!” De azért persze közel sem ez a legnagyobb fejlesztés, ami történt a partszakasszal. Mutatjuk!
Az Okosjegyek első és másodosztályon is elérhetők korlátozott számban.
Győr, Veszprém és Hajdúdorog után már Szegeden is kézhez vehetik az interneten megrendelt termékeiket az IKEA vásárlói.
Elkezdődtek az új Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai részleg építkezési munkálatai. A 2,3 milliárd forint értékű beruházás jóvoltából várhatóan 2022-re elkészül az ország legkorszerűbb gyermekpszichiátriai intézete.
Átadták Szeged fedett sportuszodáját, a Modern városok program keretében, mintegy 16 milliárd forintból felépített létesítményt a magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott mérkőzésével avatták fel.
A megújult kiállításon közel 500 darab emberi preparátum található, ami a maga nemében is példa nélküli. Az SZTE gyűjteményét becses kincsként őrzik.