Váratlan bejelentés az szja-visszatérítésről: mindenkit érint, aki jogosult, de nem kapott
Azok a családok, amelyek a családi szja-visszatérítést az adóbevallásukban veszik igénybe, az eredeti határidőnél korábban kaphatják kézhez az összeget.
Azok a családok, amelyek a családi szja-visszatérítést az adóbevallásukban veszik igénybe, az eredeti határidőnél korábban kaphatják kézhez az összeget.
Ma tartotta szokásos, évindító eseményét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter is felszólaltak.
Ma tartja hagyományos évindító eseményét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Parragh László kamarai elnök mellett előadást tart majd Orbán Viktor és Varga Mihály is.
Az utalással folyósított összeg meghaladja az 561 milliárd forintot, legkésőbb hétfőig megkapják.
Már forgatják a Korda stúdióban az Oscar-díjas Casey Affleck és Laurence Fishburne főszereplésével készülő szuperprodukciót.
A magyar pénzügyminiszter jövőre, azaz 2022-ben 5 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol Magyarországon.
Rendkívüli keretemelésről döntöttek a kistelepüléseken működő vállalkozások pályázatán.
A magas energiaárak nyomán támadó infláció sem segít, pedig a magyar gazdaság gyors visszarendeződése örvendetes - mondta a miniszter.
2022 végére érhetjük el a 3 százalék körüli inflációt, az adósságállomány csökkenni fog – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter péntek reggel a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről - ezt Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette be.
Október 31-éig meghosszabbítja a kormány a törlesztési moratóriumot a jelenlegi formájában, azt követően pedig, egészen 2022. június 30-áig csak a rászorulók vehetik majd igénybe.
Hamarosan olyan Lamborghini, Bentley és Porsche kocsik kerülnek kalapács alá, amelyeknek tulajdonosai több milliárd forintnyi áfát csaltak el.
Átlépte a 6000 milliárd forintot az állampapírban lévő megtakarítások értéke - közölte a pénzügyminiszter
Hiba lenne teljesíteni Matolcsy György kérését, és már jövőre 3 százalék alá levinni az államháztartási hiányt - mondta Varga Mihály.
18 hete pozitív a Heti Gazdasági Index. Az első negyedévben mínusz 2,6 százalék volt, ugyanakkor az április 1. és június 30. közötti időszakra már plusz 13,7 százalékra javult.
Ha az éves infláció magasabb lesz 3.6 százaléknál, és jelenleg ez a legfrissebb számítások szerint igen valószínűnek tűnik, akkor újból emelni kell a nyugdíjakon.
Átlépte a 250 ezret a Babakötvények száma - jelentette Varga Mihály. A pénzügyminiszter szerint így a teljes állomány meghaladja a 126 milliárd forintot.
A Varga Mihály pénzügyminiszter által benyújtott törvényjavaslat célja, hogy az adócsökkentésekkel és számos adónem egyszerűsítésével segítsék a gazdaság újraindulását.
A konstrukció kialakításakor világos volt a célunk: egyszerű, átlátható, könnyen elérhető és jól jövedelmező befektetést kínáljon a magyar családoknak