MTI • 2019. március 20. 15:29
Tavaly több mint négyszáz szervátültetést végeztek Magyarországon, ebből körülbelül ötven élődonoros volt - közölte a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) elnöke szerdán az M1-en.
Berente Judit azt mondta, Magyarországon leggyakrabban vesét ültetnek át, ezt követi a máj, majd a szív és végül a tüdő. A szervek nagy részét Magyarországon veszik ki, de az Eurotransplanttól is érkezhet szerv.
Ismertette, a szervadományozás anonim, a szervátültetettek viszont szeretnének köszönetet mondani a donornak, ezért a szövetség 2001-ben kopjafát állított a budapesti Fiumei úton, hogy meg lehessen emlékezni az ismeretlen donorról.
Március 21-én az ismeretlen donor napján sok donorcsalád is ellátogat a helyszínre - tette hozzá a szövetség elnöke.
Grózli Csaba, az MSZSZ stratégiai és orvos igazgatója arról beszélt, hogy a magyar szervátültetéseket sebésztechnikailag és a rendelkezésre álló gyógyszerekkel a legmagasabb szinten tudják végezni. Az utógondozásban azonban szerinte még lehetne fejlődni. Kitért arra is, hogy a szervátültetés után a betegeknek meg kell tanulniuk az új élettel bánni, ezért a friss szervátültetettek Képzett beteg című háromnapos programon vehetnek részt, amelyen orvos, dietetikus, testnevelő, családterapeuta és pszichológus segíti őket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A programban eddig több mint hatszázan vettek részt.