Sokkoló, hányan fagytak halálra ebben a kegyetlen hidegben: egyre több magyar hűl ki saját otthonában
Miközben az országban vörös riasztás van érvényben a rendkívüli hideg miatt, a fagyhalál továbbra is tömegesen szedi áldozatait Magyarországon.
Miközben az országban vörös riasztás van érvényben a rendkívüli hideg miatt, a fagyhalál továbbra is tömegesen szedi áldozatait Magyarországon.
A kihűlést gyakran figyelmeztető tünetek előzik meg, mint a végtagfájdalom, a mozgás lelassulása és a figyelem csökkenése.
Egy rosszul elsült „diákcsíny” miatt hétfőn közel negyven diák és dolgozó lett rosszul a zalaegerszegi Deák Ferenc Technikumban, többeket kórházba kellett szállítani.
Az Omega együttes legendás gitárosa, Molnár György már közel fél éve kórházban fekszik.
Egyes műtétek esetében csökkent a várólista hossza, míg más beavatkozásoknál sokat nőtt a várakozási idő.
Tizenkét esetben riasztották a mentőket pirotechnikai eszköz használatával kapcsolatos kéz, arc, szemsérülésekhez.
Éjfél után négy perccel született 2026-ban az első fővárosi baba a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben.
A legendás brazil balhátvéd szívproblémáira egy rutinvizsgálat során derült fény.
Anthony Joshua brit nehézsúlyú bokszoló autóbalesetet szenvedett Nigériában.
A baleset különösen érzékenyen érintheti a magyar teniszválogatottat, hiszen 2026 februárjában fontos Davis Kupa selejtező mérkőzés vár a csapatra.
Akut légúti fertőzés tüneteivel 250 500-an keresték fel orvosukat, 46 ezren influenzaszerű tünetekkel mentek.
Rohamkocsival vitték kórházba a fiatal nőt, akit egy budapesti szórakozóhely előtt késelhettek meg.
Míg 2024 végén 32 ezer beteg várakozott valamilyen beavatkozásra, addig 2025 decemberére ez a szám már 38 ezerre emelkedett.
Az intézmény erről szerdán adott tájékoztatást a saját közösségi oldalán.
A BMA tagjainak mintegy 83%-a szavazott a sztrájk megtartása mellett a hétvégén tartott online szavazáson.
A kormány decemberben 150 újabb kórházban hagyott csecsemőre számít, miközben a jelenség egyre súlyosbodik Magyarországon.
A fiatal védő elterült a gyepen, a stadion pedig egy emberként aggódott azért, hogy vajon magához tér-e.
Az akut fertőzéses betegek tekintetében az idei görbe eddig a tavalyi alatt maradt, a 49. héten keresztezte azt.
A kórházi fertőzések területén csak mérsékelt javulás tapasztalható, miközben egyes műtéti típusoknál továbbra is kiugróan magas a fertőzési arány.
A rendszer problémáit jelzi, hogy négy évvel a Covid után a betegellátás még mindig nem érte el a járvány előtti szintet.