MTI • 2020. október 17. 18:03
A súlyos betegeknél jók a vérplazmakezelés tapasztalatai - jelentette ki a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója szombaton a közmédiának nyilatkozva. Vályi-Nagy István kiemelte: a vérplazma kezelés egy elsősorban súlyos betegeknél alkalmazott passzív immunizálás, amelynek lényege a koronavírus elleni immunválasz átadása olyan betegeknek, akiknél ez hiányzik.
A kórház főigazgatója azt közölte: a vérplazmakezelés sok súlyos betegnél meggátolja az állapotromlást és azt, hogy a betegek intenzív osztályra kerüljenek. Emellett az intenzív osztályon, ahol nem csak vérplazmát, hanem más gyógyszereket is adnak, szintén jónak bizonyult ez a terápia - tette hozzá.
A főigazgató hangsúlyozta: a vérplazma hivatalos, garantáltan vírus- és káros mellékhatásoktól mentes vérkészítmény, Magyarországon csak az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) állíthatja elő, a gyűjtést is az OVSZ koordinálja. A betegek két vagy három részletben, egyszerre két-háromszáz milliliterenként kapják meg intravénásan, egymást követő napokon - tette hozzá.
A vérplazma donorokat szigorúan szűrik, a koronavírus-fertőzésen átesettek közül csak azoké alkalmas a terápiára, akiknek megfelelő az ellenanyag szintjük, általában akiknél súlyosabb volt a betegség - mondta. Vályi-Nagy István szerint a koronavírus-fertőzés a legtöbb embernél tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel játszódik le, azonban a citokin vihar kialakulásakor súlyos gyulladásos állapot léphet fel, amikor nem csak a tüdő, hanem a többi szerv is károsodik. Ilyenkor az antivirális kezelés helyett a gyulladásellenes terápia lép az első helyre - mondta.
A koronavírus-fertőzöttek kezelésében használt gyógyszerekről elmondta: a favipiravir a betegség korai szakában hatásos, míg a remdesivir intravénás gyógyszer, amit a súlyos állapotú betegek kapnak. Ezek előállítása Magyarországon is megkezdődött, klinikai vizsgálatban tesztelik a hatásukat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy lerövidítik a kórházban töltött időt. Mindkét gyógyszer bőségesen rendelkezésre áll - emelte ki.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A főigazgató beszámolt arról, hogy a kórházban két hullám közt rengeteg felszerelést, védőeszközt, illetve gyógyszert rendeltek be, így felkészültek a második hullámra, melyben több beteg van, mint tavasszal. A Dél-pesti Centrumkórház fekvőbeteg-osztálya folyamatosan 80-90 százalékos telítettséggel működik, és az intenzív osztályon is 70-80 százalék a telítettség - mondta.