Kőkemény üzenet a Covid-osztályról: a járvány nem múlik el magától, mindenkinek tennie kell érte

Pénzcentrum2021. december 26. 13:57

Egy videóban adtak bepillantást a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Covid-intenzív osztályának szakdolgozói, hogyan telik náluk a karácsonyi ügyelet.

A kormány hivatalos Facebook-oldalán egy videóban adtak bepillantást a fővárosi Gottsegen kórház Covid-intenzív osztályának szakdolgozói, hogyan telik náluk a karácsonyi ügyelet. A videós bejegyzésben az ott dolgozó kardiológus szakorvosok egyike elmondta, nem adják fel, és a borzasztó fáradtság, illetve leterheltség ellenére is van egy-két kedves szavuk egymáshoz.

Mint az egyik munkatárs mondta, egy világjárvány nem múlik el magától, egy csettintésre, hanem mindenkinek tennie kell érte.

 Sajnos én azt gondolom, a Covid tényleg olyan, mint az orosz rulett, nem lehet tudni, hogy kinél, mit vált ki

– fogalmazta meg az egyik főnővér, aki hozzátette, mindennapjaik mind fizikailag, mind lelkileg rendkívül megterhelőek. A Covid-osztály munkatársai üzentek a többi Covid-helyzetben helytálló kollégának, valamint az összes egészségügyi szakdolgozónak is, hogy minden körülmény ellenére továbbra is szeressék a hivatásukat, és sose adják fel, hiszen emberekkel foglalkozni a legszebb dolog a világon.

A lakosságnak pedig azt az üzenetet küldik karácsonyra, hogy mindenképpen oltakozzanak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Amikor valaki meghal, akkor én mindig kinyitom az ablakot. Hogy a lelke el tudjon menni

– mondta el az egyik intenzív terápiás szakápoló.

Loading...

Címkék:
kórház, járvány, koronavírus, ügyelet, covid-19, covid 19, covid,