Pénzcentrum • 2025. február 7. 09:11
A kormány 96 milliárd forintot különít el a kórházak tartozásainak rendezésére, de a forrás egyelőre ismeretlen. A csütörtök este Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint az állami, önkormányzati, egyházi és egyetemi kórházak is részesülnek a támogatásból, amelynek célja az egészségügyi szolgáltatók fizetőképességének fenntartása.
A rendelet bevezetője szerint "Cél az egészségügyi szolgáltatók fizetőképességének fenntartása érdekében a tartozásai évközi rendezése". A kórházak az év végi tartozásállományuk alapján kapják meg a működési támogatásnak nevezett összeget.
A beszállítók helyzete azonban továbbra is bizonytalan maradhat. Az állam ugyanis először a köztartozásokat vonja le az átutalt összegből, és csak ezután kerülhet sor a lejárt szállítói, majd az egyéb tartozások rendezésére. Ez azt jelenti, hogy a különböző anyagok, gépek, alkatrészek és egyéb szolgáltatások pénzükre váró, sokszor a csőd szélére került beszállítói nem feltétlenül jutnak azonnal a követeléseikhez.
A rendelet szigorúan szabályozza a támogatás felhasználását. A pénzt nem lehet felújításra, beruházásra, fejlesztésre vagy közműdíjakra fordítani, mivel ez utóbbira a Rezsivédelmi Alapból már korábban biztosítottak forrást.
A 96 milliárd forint kiutalásáról szóló kormányhatározat szokatlan módon nem jelöli meg a forrást. Nem derül ki, hogy milyen tartalékból vagy más keretből biztosítják az összeget, ami kérdéseket vethet fel a költségvetés átláthatóságával kapcsolatban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Magyar Közlöny ugyanebben a számban más kormányzati döntésekről is beszámol. Orbán Viktor miniszterelnök változatlanul nevezte ki a Kossuth- és Széchenyi-díj bizottság tagjait. Emellett személyi változás történt az Igazságügyi Minisztériumban: Gergyeni Zoltán, a Belügyminisztérium korábbi főosztályvezetője helyettes államtitkári pozíciót kapott a tárcánál.