0 °C Budapest
Empty hospital corridor

Egyre több magyar kórháznál csenget a végrehajtó: az utolsókat rúgja az egészségügy?

2024. május 6. 08:44

Több kórházat is végrehajtás alá vont a NAV: a jászberényi intézménytől például 57 millió forintot szedtek be. De két fővárosi kórház is rajta van a végrehajtási eljárás alatt álló adózókat összesítő listán.

Inkasszóval kellett beszednie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház mintegy 57 millió forintos közteher-tartozását - írta a Népszava, amely szerint a pénz kifizetése gondot okozott a kórház egyéb, napi fizetési kötelezettségeinek teljesítésében. Az eset nem egyedi, budapesti a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézetet, valamint a szintén fővárosi Károlyi Sándor Kórházat is megtalálták a NAV végrehajtási eljárás alatt álló adózókat összesítő listájában.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság a lappal azt közölte: "értesüléseivel ellentétben hazánkban nincsen fizetésképtelen, állami fenntartású kórház. Kórházaink gazdasági működése stabil, köszönhetően a kormányzati beavatkozásoknak". A Népszava emlékeztet: március végén az egészségügyi intézmények tartozása – beleértve az egyetemieket és az egyháziakat is – már csaknem 110 milliárd forint volt. És míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben már havi 20 milliárddal.

Frissítés! 2024.05.06. 14:55

Cikkünk megjelenése után az alábbi cáfolatot küldte meg szerkesztőségünknek a NAV sajtóosztálya, a közlemény a következőkben változtatás nélkül közöljük: "Álhír, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal inkasszót hajtott végre a Jászberényi Szent Erzsébet kórház számláján. A valóság ezzel szemben az, hogy a NAV sem most, sem a korábbiakban nem folytatott végrehajtási eljárást a jászberényi kórházzal szemben."

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?